Adózók, figyelem! Fontos levél érkezik a NAV-tól

MTI
2014. április 19. 10:47

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte az egyszerűsített bevallások postázását, csaknem tízezren - akik ügyfélkapun keresztül küldték be nyilatkozatukat - elektronikusan a tárhelyükre, a többiek tértivevényes küldeményként, postai úton kapják meg 2014. április 30-ig.

Az idén több mint 350 ezren bízták meg személyijövedelemadó-bevallásuk elkészítésével a NAV-ot, amely végül az érvényes nyilatkozatok és munkáltatói/kifizetői adatszolgáltatások alapján több mint 325 ezer adózónak készítette el - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett adatokból.

Tavaly több mint 288 ezren, tavalyelőtt pedig több mint 231 ezren választották ezt a bevallási módot. A növekedésben vélhetően szerepet játszott, hogy könnyebb lett az egyszerűsített bevallással kapcsolatos adminisztráció: a múlt év óta az adózóknak nem kell visszaküldeniük a nyilatkozatuk alapján elkészített bevallásajánlatot, ha tartalmával egyetértenek, így az ajánlat egyben bevallásnak minősül.

Az adózónak az egyszerűsített bevallás kézhezvételét követően össze kell hasonlítania a bevallásban szereplő adatokat az igazolásain szereplő adatokkal. Aki nem talál eltérést, annak nincs további teendője. Aki azonban módosítja a bevallás adatait, vagy - üres sorok esetén - kiegészíti, annak május 20-áig vissza kell küldenie bevallását az állami adóhatóságnak. Javítás esetén a számításokat nem kell újra elvégezni, ezt megteszi a NAV, és erről június 20-áig levélben értesítést is küld.

Az adót május 20-áig kell leróni. Ha az adózó a bevallását módosítva visszaküldi, és ezáltal fizetendő adója mutatkozik, az adóhatósági javításról szóló levél kézhezvételétől számított 30 napon belül kell megfizetnie az adót.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A visszaigényelhető adót május 20-ától vagy a javításról szóló értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül utalja ki a NAV.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 6. 16:06
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34