0 °C Budapest

Magyarország időjárása

Régiónkénti települések listája
Dél-Dunántúl
Nyugat-Dunántúl
Közép-Dunántúl
Közép-Magyarország
Észak-Magyarország
Észak-Alföld
Dél-Alföld
Országos középtávú előrejelzés

2026. február 17. kedd

Eleinte erősen felhős vagy borult időre van kilátás, reggel még főként a Dunántúlon köd is lehet, majd északnyugat, nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, és az ország északnyugati felén néhány órára kisüt a nap. A keleti tájakon ugyanakkor nagyrészt borult marad az ég. Kisebb vegyes halmazállapotú csapadék még előfordulhat. Az északnyugati, nyugati irányba forduló szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet délután 3, 9 fok között alakul.

2026. február 18. szerda

Az ország délnyugati, nyugati felére egyre vastagabb felhőzet érkezik, északkeleten eközben gomolyfelhők képződnek, ott többórás napsütés várható. Elszórtan fordulhat elő havas eső, eső. A nyugatias szelet továbbra is élénk, erős lökések kísérhetik. A minimum -7 és 0, a maximum 3 és 9 fok között valószínű.

2026. február 19. csütörtök

Délnyugat felől beborul az ég, és egyre többfelé valószínű eső, havas eső, havazás. Jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Az északiasra forduló szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödhet. Hajnalban -7, +1, délután 1, 10 fok valószínű.

2026. február 20. péntek

Erősen felhős vagy borult idő valószínű, majd északnyugat felől csökken a felhőzet. Az ország déli, délkeleti felén több helyen - egyre szűnő jelleggel - valószínű eső, havas eső, havazás. Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik, a Dunántúlon és északkeleten viharossá is fokozódhat. Hajnalban -5, +2, délután -2, +6 fok közötti értékekre számíthatunk.

2026. február 21. szombat

Az alapvetően napos időt követően északnyugat felől megnövekszik a felhőzet és az északnyugati tájakon előfordulhat kisebb csapadék. A nyugatias szél élénk, néhol erős lesz. Hajnalban -10, -3, délután -1, +7 fok közötti értékekre számíthatunk.

2026. február 22. vasárnap

Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék. A nyugatias szél élénk, erős les. Hajnalban -9, -2, délután 2, 8 fok valószínű.

Budapesti légszennyezettségi előrejelzés

Orvosmeteorológiai előrejelzés

2026. február 16. hétfő

A megszűnő hideg fronthatás után erősödhetnek a melegfront jellegű panaszok: fejfájás, migrén, koncentrálási nehézség jelentkezhet.

UV index előrejelzés Magyarország régióira

2026. február 17. kedd

Nyugat-Dunántúl: min: 0.2, max: 1.3 Gyenge

Közép-Dunántúl: min: 0.2, max: 1.2 Gyenge

Dél-Dunántúl: min: 0.1, max: 1.2 Gyenge

Pest és Budapest: min: 0.1, max: 1.1 Gyenge

Dél-Alföld: min: 0.1, max: 0.6 Gyenge

Észak-Alföld: min: 0.4, max: 1.1 Gyenge

Észak-Magyarország: min: 0.3, max: 1.2 Gyenge

Forrás: Országos Meteorológiai Szolgálat
NAPTÁR
Tovább
2026. február 16. hétfő
Julianna, Lilla
8. hét
Szeretnél jólértesült lenni? Iratkozz fel hírlevelünkre Feliratkozom