A vállalat közleménye szerint a cél a baleset körülményeinek teljes feltárása.
Bár sok üzemben még javában zajlanak a tárgyalások, mintegy 120 cégnél jellemzően inflációkövető, 14-23 százalékos béremelésről szóló megállapodásokat kötött az utóbbi hónapokban a Vasas Szakszervezeti Szövetség - számolt be róla a Népszava. Ugyan jól hangzik a béremelés, sokan mégsem ezért maradnának egy-egy cégnél.
Az esetek többségében az emelés javarészt az alapbért érinti, de a pótlékok és a cafeteria juttatások is nőnek
- mondta el a lapnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
Hozzátette, az emberek mégsem érzik jól magukat a gyárakban, a feldolgozóiparban jelenleg mintegy 25-30 százalékos a fluktuáció. Általános tapasztalat az is, hogy az új munkavállalók fele hat hónapon belül már másik munkahelyen dolgozik. Mint mondta, úgy látja: a koronavírusjárvány óta változott is e téren a dolgozók morálja, és már nem lehet azzal fenyegetni őket, hogy úgysem találnak új munkát.
Bár nincs már feltétlenül óriási bőség a szabad munkahelyekből - sőt, néhány helyen csoportos elbocsátások is lezajlottak -, még mindig jelentős a munkaerőhiány a feldolgozóiparban
- magyarázta a szakszervezeti vezető.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakember szerint a leginkább az dühíti a dolgozókat, hogy a munkaadók többsége még mindig táppénzcsalókként tekint rájuk. A termelő iparban rengeteg munkahelyen van még az a felállás, hogy jelenléthez kötik a juttatások. Ezt pedig a dolgozók csak akkor kapnak meg, ha egy napot sem hiányoznak betegség miatt a munkából.
Ezek a juttatások a dolgozók megszerezhető jövedelmének a 10-40 százalékát is kiteszik, de ha táppénzre mennek, akkor nem jár. Változók a munkahelyi szabályozások e téren, de nagyon gyakori, hogy 1 nap táppénzzel ugrik a jelenléti bónusz 20 százaléka, 2 nappal a fele, 3-5 nappal pedig már az egész éves pluszjuttatás elveszik
– magyarázza a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, aki hozzátette, mindezek után nem meglepő, hogy sokaknak már anyagi kényszer is a munkahelyváltás, hiszen ott tiszta lappal indulnak, és akár magasabb bért is kapnak.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








