Néhány nappal a 1,8 milliárd forintból megújult siófoki élményfürdő átadása után hatósági ellenőrzést kellett tartani: a vendégek bőrirritációra, viszketésre panaszkodtak.
Költségeik emelkedésével küzdenek a kereskedelmi pálinkafőzdék, ráadásul ellenőrzés híján a zugfőzdék zavarják a legális piacot. A kereskedelmi főzdéknek jelentős áremelést kellene végrehajtaniuk, de a piaci realitások alapján várhatóan csak a szerintük szükséges mérték felével drágul a pálinka.
A Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) által képviselt főzdék egy része nem vásárolt fel gyümölcsöt, részben mert vannak főzdék, amelyek értékesítési csatornái a Covid időszakában megszűntek, vagy jelentősen beszűkültek, ezért jelentős készletekkel rendelkeznek. Egyes főzdéknek pedig a Covid, illetve az elmúlt időszak gazdasági hatásai következtében sajnos olyan mértékű likviditási gondjaik keletkeztek, amelyek miatt nem tudtak újabb gyümölcsöket felvásárolni
- mondta el a Világgazdaság érdeklődésére Mihályi László, a PNT elnöke.
Idén a sárgabarack mellett vettek málnát, fekete ribizlit, fekete berkenyét és a hagyományos alapanyagokat, mint a szilva, birs, cseresznye, cigánymeggy, alma a főzdék, deaA gyümölcsvásárlást negatívan befolyásolhatta a jövőbeni bizonytalanságok egyre növekvő árnyéka, az energiaválság hatására már látható a vendéglátóipari egységek megszűnése.
A gyümölcsök beszerzési áraiban egyértelműen érezhető a növekedés, ennek mértéke 25–35 százalék volt, bár volt olyan gyümölcs, ahol ez az 50 százalékot is elérte. A sárgabaracknál a nettó 280–450 forintos ársáv volt a jellemző országosan.
A főzdék a költségnövekedésekben nagy szórást tapasztaltak, nehezen kikerülhető, költségnövelő elem a gyümölcs, a munkabérek, az energia és a csomagolóanyag. Az energiaárak elszabadultak, a gázárban például 13-15-szörös a költségnövekedés, az üveg szinte csak importból érkezik, és az előállításának nagy az energiaigénye, valamint a forint gyengülése miatt importüvegek ára nagyjából 70-100 százalékkal emelkedtek egy év alatt, ráadásul további áremelkedés várható
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- sorolta. A magyar üvegpiac 30 százalékát az ukrán gyárak szolgálták ki, de két üveggyár is találatot kapott a harcokban, így az a termelés kiesett. A csomagoláshoz kapcsolódóan még akkor nem is beszéltünk a dugókról, a címkékről és azok által jelentkező költségnövekedésről.
Ezeken felül pedig ott vannak az adók és a kötelezően fizetendő díjak, amelyekre egyáltalán nincs ráhatásuk. Ha mindezeket összeadjuk, akkor szerinte nagyjából 40 százalékos áremelésre lenne szükség.
Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó
Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a...
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








