A méhészeti ágazat idén sikerrel vette az akadályokat, és valahogy túlélte a hosszan elhúzódó kora tavaszi fagyok okozta károkat, de bizonyos mézfajták nagyon megsínylették az időjárást.

Egekben a fajtamézek ára a boltokban és a piacokon: elfagyott az akác, elégett a hárs

2021. augusztus 11. 15:05

A méhészeti ágazat idén sikerrel vette az akadályokat, és valahogy túlélte a hosszan elhúzódó kora tavaszi fagyok okozta károkat, de bizonyos mézfajták nagyon megsínylették az időjárást, így alig van belőlük országosan, ezért pedig nagyon megemelkedtek az árak. Így járt az akác, a hárs, de a repceméz sem idén döntött csúcsot, ami a mennyiséget illeti, mert a minőségre szerencsére nem lehet panasz.

Korábban írtunk arról, hogy a magyar méhészeti ágazat néhány éve leszálló pályára került, míg pár évtizede még az aranykorának örülhetett. Fulmer Takács Ferenc, méhész és mézszakértő, a legnagyobb hazai méhészet és a legkorszerűbb csomagoló vállalat, az Aranynektár Kft. tulajdonosa, aki az egész vertikumot átlátja, a méhészetektől a fogyasztókig, több évtizedes munkássága nyomán pontos ismeretei vannak a nagyüzemi termelésben rejlő veszélyektől a nemzetközi piaci anomáliákig, akkor elmondta, mi lehet ennek a stagnálásnak az oka.

Két okra vezethető vissza a mostani lejtmenet, amit inkább neveznék stagnálásnak egyelőre, hisz a korábbi évtizedek sikereinek a tükrében számít ez most leszálló pályának, de hosszú távon, ha így marad a helyzet, komoly gondok lesznek. Az első és legelkeserítőbb ok a növényvédőszerek használatában keresendő: olyan peszticideket használnak országosan tőlünk nyugatabbra is, amelyek nagyon hamar megölik a méheket és a többi rovart. Nemrégiben vesztett el egy ilyen pert az egyik legnagyobb német kémiai cég, amelyik olyan neonikotinoidokat tartalmazó anyagokat értékesített évtizedeken keresztül, amelyeket csávázószerként - vagyis a magot kezelték vele - használtak a növénytermesztők, aminek a mérgezőképessége a 6800 szorosa az "átlagos" növényvédőszereknek. A francia méhészetet például lenullázták ezek a szerek. A másik súlyos ok pedig a hamis méz

- mondta el a szakember a HelloVidéknek.

Mostanra világosan kiderült, hogy a mézárakat nagyon érzékenyen érintette az idei hektikus időjárás, így sajnos realizálódtak az előzetes jóslások a boltokban és a piacokon, amelyekről korábban mi is beszámoltunk.

A szakolyi telephellyel rendelkező, de évek óta vándorméhészetet folytató Rácz Bálint elmondta, hogy manapság az álló méhészet ráfizetéses a legtöbb termelőnek, ők is kamionon vándorolnak a legelőkre, gazdaságossági szempontból már csak így éri meg nekik a méhészkedés, a konténerek fel vannak pakolva a kamionra, és mennek oda, ahol épp érik a virág, várható a nektár.

Ha az elmúlt három évet nézzük, az akác kétharmada elveszett. Most a másodvirágzásnak hála jól sikerült az akácidény, összeszedték magukat az állományok

- kezdte a méhész.

Idén méhcsaládonként 20-25 kg volt a termésátlagunk akácból, napraforgóból összejött a 30-35 kg is, ami pozitív meglepetésként ért minket, ahogy előzetesen az aszályos időjárás miatt féltünk tőle. Borzasztó nagy szárazság volt, egy hónapig nem esett, de aztán meg nyomta a nektárt bőséggel a napraforgó. Viszont a hárs nagyon gyenge lett, mindössze 5 kilogramm méhcsaládonként. A piacokon nem tért vissza a két évvel ezelőtti forgalom, szerintem az emberek a járvány miatt elszoktak a piacozástól, különösen az idősávos hónapokban. Meg volt egy egészen hosszú intervallum, ami alatt egyáltalán piacozni sem lehetett, és olyankor rászoktak a multikra, betolták a multikhoz az embereket, és hát a kényelem győzedelmeskedik mindig, ezzel én is így vagyok

- összegzett Rácz Bálint.

A hajdúnánási méhész, Popovics István legtöbb méze aranykategóriás, de fajtaméze 3. helyezett lett tavaly a csúcszsűri előtt az országos mézversenyen, gyümölcsös és gyógynövényes mézet pedig egyedül ő készít az országban valódi gyümölcsből és gyógynövényből egyedi technológiával. Elmondása szerint a legrosszabb a hárstermés lett az idén, ebből a kiváló fajtamézből mindössze 3 kilót gyűjtött be méhcsaládonként, de országosan is ez a helyzet, az akáccal sem sokkal jobb, de ott sikerült 8-10 kilogrammot pergetnie családonként. Az akácméz ára is azért van az egekben, mert nagyon kevés van belőle az országban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Idén országosan nagyon kevés az akácméz, annak ellenére is, hogy a keleti és déli megyékben nem fagytak el a virágok. A repcetermés is jóval kevesebb lett, mint tavaly, de minőségben viszont elmondható, hogy az idei akácméz messze felülmúlja nálam az elmúlt 6-8 év akácterméseit, ahogy a repce is, pedig mindkét fajtamézem aranyérmes, tehát a minőségre azelőtt sem panaszkodhattam

- mondta el a méhész.

Popovics István megosztotta velünk az aktuális felvásárlói árat is, hordósan 2300-2500 forintért veszik meg a termelőktől a kereskedők az akácmézet, és bár a köztudatban nem így szerepel, de a multiknál sokkal drágábban kapható az akácméz, mint a termelői piacokon a termelőnél. Míg a hiper- és szupermarketek polcain kilónként 4500 forintot is elkérnek a mézért, a méhészek 3500 Ft körüli áron értékesítik személyesen az árut, legyen szó akácról, hársról vagy selyemfűről, ráadásul a bolti minőség sok esetben meg sem közelíti a termelőtől közvetlenül megvásárolt méz minőségét.

Azért olyan kevés a hárs, mert elégett, vagyis amikor virágzott a növény, folyamatosan jóval 30 Celsius fok fölötti hőmérséklet volt az országban, így két-három nap alatt elnyílt a hársvirág, a nektárképződésig el sem jutottak, csak nagyon kevés esetben

- fejtette ki Popovics István.

A mézárak sem emelkedtek jobban a többi élelmiszerárnál szerintem. Nálam a különleges mézek fél kilója 900-1500 Ft között mozog, attól függ, milyen mézről beszélünk. Erdei méz, ez az igazán különleges fajta 2000 Ft kilónkénti áron már megvásárolható tőlem a piacon. A piacozásból mindenesetre nem élnék meg, kereskedőknek is adok el mézet hordózva, az ugye már a csomagolás hiánya miatt is olcsóbb. A boltokban viszont drágábban köszön vissza a piaci áraknál a méz, arról nem is beszélve, hogy nem minden kereskedő kezeli tisztességesen a felvásárolt mézet

- összegezte tapasztalatait Rácz Bálint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 25. hétfő
Orbán
22. hét
Május 25.
Törülközőnap
Május 25.
Afrika napja
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?