A multivitamin önmagában nem váltja ki a mozgást, a rendszeres alvást és a társas kapcsolatokat.
A legtöbb háztartásban ünnepek során vagy csak nagyon ritkán kerül vadhús az asztalra. Pedig a tévhitekkel ellentétben a vadon élő, erdei állataink húsa nem csak zamatos, de egészséges is. Hogy milyen tévhitek keringnek a vadhúsokról és miért ajánlott a rendszeres fogyasztásuk? Ennek jártunk most utána.
Az ünnepek alatt általában több vadhús kerül az asztalra, mint az egyszerű hétköznapokon. Pedig szakemberek szerint érdemes lenne rendszeresen fogyasztani vaddisznó, őz- vagy éppen szarvashúst. Sajnos a rémhírek és a tévhitek könnyen eltérítik a kíváncsi vásárlót, éppen ezért gyakran döntenek úgy az emberek, hogy marad a jól ismert házi sertés- és baromfihús a kosárban.
A sertéspestis 2018 áprilisa óta van jelen Magyarországon, azóta esett is a vaddisznóhús iránti érdeklődés és ez megmutatkozik a piaci árakon is. A szarvashús és az őzhús továbbra is népszerű, bár ennek ára változatlanul magas. Korábbi cikkünkben utána jártunk annak is, hogy milyen árakra számíthat az, aki vadhúsból készítene valamit a családja számára.
Most viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy miért is lenne jó, ha több vadhúst ennénk. Szakemberek szerint több pozitív oka is van annak, hogy ajánlott a különböző vadon élő, erdei állataink húsának fogyasztása. Lássuk, melyek ezek!
1. Csak hús és semmi zsír
A vadonélő állatoknak a húsában gyakorlatilag nincsen zsír. Az alacsony zsírtartalom a vadállatok aktív életmódjának és természetes táplálkozásának tudható be.
A vadon élő állatok húsa nagyobb arányban tartalmaz többszörösen telítetlen zsírsavakat, mint például az omega-6 és az omega-3. Ez pedig csökkenti a koleszterinszintet és csökkenti az egyéb krónikus betegségek kockázatát is. Emellett számos vizsgálat igazolta, hogy a vadhús összetétele a csupasz, bőr nélküli csirkemellhez hasonlít vagyis számokban ez a következőképpen néz ki: egy adag vadhús körülbelül 110–130 kalóriát, 2 gramm zsírt és 25 gramm fehérjét tartalmaz. A szarvasok, a jávorszarvak például rengeteg vitamint- és ásványi anyagot tartalmaznak, ráadásul kiváló vasforrások, de megtalálható bennük a B12, B6 vitamin is.
- mondta Dr. Melina Jampolis, táplálkozási szakértő.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
2. Nincs benne hozzáadott hormon és antibiotikum
Vannak olyan egészséges táplálkozási módok, diéták, amelyekben kiemelt szerepet töltenek be a vadhúsok. Ilyen például a Paleo-diéta is. Akik ezt a fajta étrendet követik, gyakran emlegetik azokat a kutatásokat, melyek szerint a természetes szteroid hormonok hatása elhanyagolható mértékben befolyásolja az emberi egészséget, mégis úgy tűnik, hogy az antimikrobiális szerek - amelyeket az állattenyésztésben használnak - egyre inkább negatív hatást fejthet ki az emberi szervezetre.
Ezeket az injekciókat állatok növekedésének elősegítésére használják, és káros hatással vannak a normál emberi bélflórára. Sőt, szerepet játszhatnak az antibiotikum-rezisztencia kialakulásában is. Éppen ezért, ha több vadhúst fogyasztunk, azzal a szervezetünknek is kedvezünk. A vadon élő állatok étkezését és fejlődését nem befolyásolják különböző szerekkel, így húsuk igazán egészséges és zamatos marad.
3. Különleges ízvilág
A vadon élő állatoknak megvan a magas, sajátos íze. És mielőtt azt feltételeznénk, hogy az íz szubjektív mindenki száj íze alapján, akkor azt kell mondanunk, hogy ez tévedés. A vadon élő, erdei állataink folyamatos "edzésben", mozgásban vannak, ez pedig javítja a vérkeringésüket. Ennek eredménye pedig, hogy a fokozott vérkeringés javítja a hús ízét is. Tény, hogy egy aktív, vadon élő állat húsa valószínűleg keményebb, tömöttebb szerkezetű mint egy kevésbé aktív, tenyésztett állat húsa, viszont több ízvegyülettel van tele. Épp ezért javasolják azt a szakemberek, hogy bármilyen vadhúsból készítünk ételt, azt főzzük vagy süssük lassan és szánjunk rá időt. Így lesz puha és omlós az elkészült étel.
(forrás: grandviewoutdoors.com)
Aranyáron mérik az ősz slágergyümölcsét a piacokon: itt veszik meg potom pénzért az élelmes magyarok
Mennyi most a birsalma ára a piacokon, és hol szedhetjük magunknak olcsóbban? Mutatjuk a lelőhelyeket, és azt is, mire figyeljünk a birsalmasajt és a lekvár...
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







