Hatalmas az érdeklődés a Centrál Színház Furcsa pár című előadása iránt, a dinamikus árazás miatt azonban sok a hőzöngő.
Férjhez ment a Drága örökösökből szereplője, Horváth Sisa Anna. A legnagyobb titokban, egy Balaton-felvidéki kis településen, a kíváncsi tekintetektől távol tartotta esküvőjét a színésznő és párja, akit szintén ismerhetnek a tévénőzők. Sisa Anna és újdonsült férje, Jaskó Bálint együtt játszott az Oltári csajok című sorozatban is - derült ki a Story Magazinból.
A sztárpárnak fontos a természet közelsége, így nem csoda, hogy szerelmüket is ilyen környezetben akarták megünnepelni.
Azonos volt a az elképzelésünk arról, hogy milyen legyen a nagy nap. Kötetlen, laza, mezítlábas esküvőt szerettünk volna, ahol mindenki otthon érzi magát, és fesztelenül együtt lehetünk. Fontos volt az is, hogy távol legyünk a város zajától, egy olyan nyugodt környezetet szerettünk volna, ahol valóban tudunk találkozni egymással. Szerencsére végül minden úgy sikerült, ahogy azt megálmodtuk. A dekoráció nagy részét Sisa maga készítette a barátainkkal, számos szívünknek kedves tárgyat, családi emléket is magunkkal vittünk. Az előkészületekben segített az összes barátunk, hogy még otthonosabbá varázsolja az amúgy is gyönyörű helyszínt. Természetesen nagyon sok színészbarátunk is velünk volt
– mesélte a bulvármagazinnak az újdonsült férj, Jaskó Bálint.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







