Kegyetlenül lecsapott a NAV: százmilliós dohánygyárat vert szét a hatóság

Kegyetlenül lecsapott a NAV: százmilliós "dohánygyárat" vert szét a hatóság

2023. október 31. 10:32

Százmilliós illegális „dohánymanufaktúrára” csaptak le a hatóságok október 26-án Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei a pénzügyi nyomozókkal és a rendőrséggel közösen több ingatlant is átvizsgáltak.

Az egyenruhások az előzetes bűnügyi információk alapján két kékcsei ingatlanon, 843 kilogramm fogyasztási dohányt, közel harminc kiló dohánylevelet és a feldolgozáshoz szükséges gépeket is találtak. Az ingatlanok melléképületében gyártotta és fekete zsákokba halmozta fel a feldolgozott dohányt egy 45 éves asszony, amihez a szomszédok melléképületeiben is helyet kért azzal a legendával, hogy krumpli tárolására kellene neki. A Bevetési Igazgatóság állományában lévő Koda nevű, területkutató, szolgálati kutya szimatának köszönhetően került elő az épületekből az illegális alapanyag. A nő azt mondta, hogy a dohányleveleket a közeli dohányföldekről „összegyűjtögette”, tárolta és feldolgozás után kínálta eladásra.

Az ellenőrzések legfőbb célja a dohányipari jogsértések visszaszorítása, ezért a kontroll folyamatos a termelők és az „illegális gyűjtögetők” felett. A betakarítások kezdetétől egészen a folyamat végéig kiemelt szerepet kap a dohánylevelek feketepiacra jutásának megakadályozása.

A NAV munkatársai a több mint 110 millió forint értékű dohányalapanyagot lefoglalták, ami csaknem kilencvenezer doboz cigaretta megtöltésére elegendőek. Az elkövetőnek jövedéki törvénysértés mellett költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt is felelnie kell.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett, regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. Dohánylevél „napszámos” munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalónak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?