Érik a csődhullám Magyarországon: hamarosan kezdhetik a leépítést ezek a cégek

G72022. szeptember 16. 10:15

Sok magyar vállalkozás még csak most szembesült azzal, az elkövetkező időben mennyit kell majd fizetnie az energiáért, ebben az időszakban kötik meg az új szerződéseket az energiaszolgáltatókkal. A cégek januártól az áram drágulásától tartanak. Két lehetőségük van: a költségnövekedés kigazdálkodása érdekében tovább emelik az árakat, vagy leállnak a működéssel.

A magyar vállalatok többsége éves, vagy még hosszabb időre kötött szerződésben áll a szolgáltatójával, ezeknek a megállapodásoknak a fordulónapja pedig a gáznál október, míg az áramnál január elején érkezik csak el. Vagyis az energiaárak idei megugrása a vállalatok jelentős részének először most októberben jelent majd drasztikus költségnövekedést, amit januárban követ egy újabb kör - írja a G7. A gáznál mostanra mindenki pontosan látja, hogy mennyivel fog többet fizetni, mint eddig. Azok a cégvezetők, akinél „csak” 5-6-szorosára emelkedett az energiaköltség, még szerencsésnek érezhetik magukat.

Vannak olyan szerencsés cégek, akik a gázt - vagy annak egy részét - rögzített áron kapják, és hosszabb időre érvényes szerződésük van. Azok viszont, akiknek a szerződése lejár szeptember végével, 6-10 vagy akár 16-szoros költségnövekedéssel kalkulálhatnak jelenleg. A lap által megkérdezett cégek közül ráadásul fix árat senki nem tudott kiharcolni, ami azt jelenti, hogy tovább nőhetnek a költségeik. Ilyen szintű költségnövekedést a tartalékokból csak azok tudnak kigazdálkodni, akik tényleg kifejezetten kevés áramot és gázt használnak fel a működésükhöz. A vállalatok elég jelentős része azonban nem ilyen - írja a lap.

A lakosság mindenképp rosszul jár

A vállalkozás a túlélés érdekében vagy emelik az árakat, vagy felfüggesztik működésüket. Míg előbbi tovább súlyosbítja az inflációt, utóbbi megoldás felmondási hullámot hozhat. Több cég 10 százalékos áremelkedést tervez, ez azonban még nem a vége a költségnövekedésnek, így a drágulásnak sem. Az is előfordulhat, hogy egyes termékek lekerülnek a boltok polcairól, mert előállításuk túlontúl energiaigényes és előtérben helyeződhetnek az energiatakarékos előállítású áruk.

Azok a cégek vannak a legnagyobb bajban, amelyek nem tudják áthárítani a költségnövekedés egy részét sem. Jó példa erre a műtrágyagyártás: sorra állnak le a termelőegységek, a magyar Nitrogénművek sem termel már hetek óta. Más iparágakban is könnyen a műtrágyagyártáshoz hasonló helyzet alakulhat ki, amelyekben nagy a földgáz- és áramfelhasználása alapján a kitettség:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Néhány ágazatban elkerülhetetlennek tűnnek az elbocsátások is, amelyek már meg is kezdődtek. A munkanélküliség emelkedése ilyen magas infláció mellett viszont a kereslet visszaesését fogaj eredményezni, ha pedig nincsen kereslet, mégtöbb vállalat lesz nehéz helyzetben. Tehát a jelenlegi energiaválság láncreakciót indíthat el:

Címkék:
gáz, cég, energia, áram, elbocsátás, drágulás, infláció, gazdaság, leállás, kereslet, magyar, vállalat, cégek, ipar, vállalatok, ágazat, szektor, energiaválság,