Magyarországon a nők 40 év jogosultsági idő után igénybe vehető kedvezményes öregségi nyugdíja európai viszonylatban is egyedülálló.
Nyilvános ünnepéllyel egybekötött rendezvényen iktatták be május 14-én, szombaton Novák Katalint, aki egykori családokért felelős miniszterből lett köztársasági elnök – a Fidesz javaslatára. A parlament márciusban, még a választások előtt választotta meg köztársasági elnökké.
Szombaton 11 órakor kezdődött a köztársasági elnök beiktatási díszceremóniája a Kossuth téren, a Parlament épülete előtt: elsőként a katonai díszegység a történelmi zászlóknak tisztelgett a téren. Novák Katalin családja kíséretében, férjével a balján vonult fel a térre.
Miután a beiktatandó köztársasági elnök engedélyt adott zászlófelvonásra, a katonák felvonták azt a Himnuszra, majd Kövér László házelnök ismertette az Országgyűlés döntését a köztársasági elnök megválasztásáról. Kövér megszólalása utáni Rákóczi induló négykezes átiratát hallgathatták meg, amit Balázs János és tanítványa, Kádár Viktória zongoraművészek adtak elő. Ezt követte Novák Katalin beiktatási beszéde.
A magyarok köztársasági elnökeként először szólítom meg önöket
– kezdte beiktatási beszédét Novák Katalin, majd megköszönte a bizalmat. A bizalommal elsősorban felelősség fakad, „felelősség azok iránt is, akik ma még bizalmatlanok és elutasítók”, mondta. Minősített felelősségének nevezte, hogy elnökként megmutassa, mit jelent a szülőföldje, Magyarország, mit jelent magyarnak lenni, hol van a világban betöltött helye a magyaroknak.
Ebből a személyes magyar világnézetből keletkeznek majd cselekedeteim
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta. Azzal folytatta, hogy a magyarok együtt vannak abban a szándékban és akaratban is, hogy a 20. századi megrendülés után a 21. században jobb, szebb békésebb, gazdagabb és biztonságosabb életet teremtsünk. A magyarok háborúra tett azonnali reakcióit is méltatta, és mint mondta, mostanra 700 ezer menekülő lépett át Magyarország területére, és több százmillió forint adomány gyűlt össze. A segítséget mindenkinek megköszönte, majd tíz pontban sorolta fel, hogyan néz ki Magyarország szempontjából a háború.
- Elítéljük a putyini agressziót, egy szuverén állam fegyveres megtámadását.
- Örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésekre.
- Mi magyarok békét akarunk itt, és a szomszédos országokban is, mi a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút.
- Ez nem a mi háborúnk, de ellenünk, békeszerető egymás iránti tiszteletre méltó magyarok ellen is vívják, követeljük a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését.
- Nem vagyunk semlegesek, az ártatlan áldozatok és az igazság oldalán állunk. Az EU és NATO szövetségeként vállalt kötelezettségeknek eleget teszünk, és ha úgy kívánja a magyar érdek, nemet is mondunk.
- Többszörösen megharcolt szuverenitásunkról semmilyen körülmények közt nem vagyunk hajlandóak lemondani, honvédelmi erőnket folyamatosan fejlesztjük.
- Támogatjuk Ukrajna csatlakozását az EU közösségéhez.
- Készek vagyunk áldozatot hozni a békéért és nem akadályozzuk szövetségeseink áldozathozatalát, nem egyezünk bele azonban olyan döntésekbe, ami nagyobb áldozatot követel a magyaroktól, mint amekkora fájdalmat az orosz agresszornak okoznak.
- Készséggel vállalunk közvetítő szerepet a háborúban résztvevő felek között.
- Az Ukrajnában élő magyar embereket megillető jogok biztosításához ragaszkodunk ahogy eddig, úgy most és ezután is.
Május 17-én, kedden Novák Katalin Varsóba utazik, hogy a lengyel elnökkel találkozzon. Beszédében beszélt Brüsszelről, a családokról és a demokráciáról is, foglalta össze a Telex.
Kép forrása: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








