26 °C Budapest
Man Holding Hungarian Forint Coins - Budapest, Hungary

Megszólalt Varga Mihály: erőteljes felpattanás várható

MTI
2021. június 20. 14:32

A jövő évi költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv, amely lehetővé teszi, hogy mindenki talpra tudjon állni, akit a koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozott - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Varga Mihály hangsúlyozta, szeretnék minél hamarabb visszanyerni azt a növekedési képességet, ami a járvány előtti éveket jellemezte. Mint mondta, 2022 már ez az év lehet. A pénzügyminiszter kiemelte: úgy számolnak, hogy 2021-ben a gazdaság eléri azt a pontot, ahol 2019 végén, a járvány előtt tartott, és 2022-ben 5,2 százalékos gazdasági növekedés, 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycél várható, valamint az adósságráta is csökkenő pályára áll.

Varga Mihály hozzátette azt is, hogy vannak fontos társadalompolitikai célok, ezek között említette a családok támogatását, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a 25 év alattiak adómentességének bevezetését. "A jövő évnek már az újraindítás kiteljesedéséről kell szólnia, arról, hogy a magyar gazdaság újra azon a pályán haladhat tovább, ahol a járványt megelőző időszakban volt" - fogalmazott.

A pénzügyminiszter felidézte, nagyon fontos volt a gazdaságvédelmi alap - amelyben különböző forrásokat gyűjtöttek össze például beruházások indításához és munkahelyek védelméhez -, valamint a járvány elleni védekezési alap. A 2022-es költségvetés megőrzi ennek struktúráját, de már gazdaság-újraindításról van szó; 7300 milliárd forintos gazdaság-újraindítási alapot különítenek el a büdzsében - fejtette ki. Hozzátette, továbbra is lesz egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, 3600 milliárd forintos keretösszeggel.

Varga Mihály ugyanakkor kifejtette, bízik abban, hogy 2022 után egyre kisebb hangsúly lesz a járvány elleni védekezésen.

A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy az idei első negyedévben már érezhető volt a tavalyi döntések megjelenése, főként a beruházások, fejlesztések területén. Jelezte, hogy az elindított beruházások fokozatosan megjelennek majd a gazdaság működésében. Emiatt Varga Mihály arra számít, hogy erőteljes "felpattanás" várható. Kifejtette azt is, hogy a gazdasági növekedés legnagyobb lendületét 2016 óta az az adócsökkentő és béremelő megállapodás adta, amelyet a munkaadókkal és a munkavállalókkal kötöttek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ha erre a pályára vissza tudunk kerülni, és van egy fokozatos, de lendületes bérnövekedés, ugyanakkor az adókat csökkenteni tudjuk, akkor javulhat a magyar gazdaság versenyképessége, a növekedési pálya újra a 4-5 százalékos sávban képzelhető el

- mondta a pénzügyminiszter.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
MEDIA1  |  2026. május 21. 17:40
Csöppet sem fog hiányozni a főpolgármesternek a lap.
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?