A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, így a kórházból elbocsátható vált.
Damu Roland felkészült arra az esetre is, ha nem tudja legyőzni a betegségét. Kiderült, hogy meghagyta családjának, hol helyezzék végső nyugalomra.
A hétfőn elhunyt Damu Roland, mielőtt kórházba került felkészült arra az esetre is, ha esetleg nem tudná legyőzni a betegségét. A Bors szerint a színész 72 éves, fogadott édesanyjának meghagyta, hol szeretne nyugodni.
Bár a család Debrecenben szerette volna eltemetni, a Jóban Rosszban egykori sztárját végül Budapesten helyezik végső nyugalomra, mert ő ezt szerette volna.
Ezt a kívánságát pedig mi teljesítjük. Roland korábban kijelentette, a nagyimat hatalmazza fel ennek intézésére. Ezzel pedig mindenki tisztában van. Nagyimra szinte az anyukájaként tekintett. Mamám is sokat segített neki, amikor szüksége volt rá. A rokonok egyelőre engem nem kerestek meg, de a mamám mondta, hogy őt hívogatják. Nem veszi fel senkinek a telefont, mert régóta nem ápoltak jó kapcsolatot. Mindent részletesen meg fogunk beszélni, vannak olyan dolgok, amikről még én sem tudok. A végső döntés nem az enyém, hanem a nagyimé
– mondta Damu Roland rokona, István.
Működik a legális patikatrükk: így veszik töredékáron a méregdrága gyógyszereket az élelmes magyarok
Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.







