A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál - mutat rá egy friss kutatás.
A boldogság alapvetően mindenkinek mást jelent, mondhatni, az egyik legszubjektívebb dolog a világon. Ennek ellenére sokan sokféleképpen kutatták már, hiszen vannak bőven olyan objektív tényezői, amelyek mindenkiben közösek. Erre tesz most kísérletet a Pénzcentrum: Boldogságtesztünk segítségével keressük a választ mennyire boldogok, mennyire elégedettek a magyarok 2021 végén.
Ahogy megyünk bele a télbe és napról napra egyre kevesebb fény jut a bolygóra, úgy lesznek egyre sötétebben a napjaink: nem csak szó szerint, de átvitt értelemben is. Arról nem is beszélve, hogy egy világméretű pandémia negyedik hullámának közepén ülünk. De milyen hatással van mindez ránk, a mindennapjainkra és az általános közérzetünkre? Elégedett, boldog nép a magyar?
Mi is az a boldogság? A boldogságot sokan és sokféleképpen kutatták már az emberi kultúrtörténet során, számos nagyobb lélegzetvételű, tudományos kutatás jelent már meg róla. A pszichológia is fontosnak tartja feltérképezni, elemezni, mi teszi boldoggá az egyént, mik azok a lelki és környezeti hatások, amitől jól érzi magát és elégedett.
A boldogság a legszubjektívebb dolog a világon. Mindenki maga tudja azt megállapítani, hogy ő hogyan van önmagával, a világgal, és a kettő kapcsolatával, hogyan vagyunk mi ezen a világon. És ennek a megállapításában nincs kényszerzubbony, nincs egységesség. Mégis ezért tudjuk kutatni, mert úgy tűnik, ha nagyon nagy populáción fölméréseket végzünk, hogy milyen komponensek azok, amikre válaszol az ember, hogy engem is az tesz boldoggá, téged is az, vannak hasonlóságok
– nyilatkozta korábban Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus az Inforádiónak. A leghíresebb kutatás a Harvard Egyetemen zajlott, méghozzá közel 80 éven keresztül. Az évek során a kutatók tanulmányozták a résztvevők egészségi pályáját és tágabb értelemben vett életüket, beleértve a karrier és a házasság terén elért eredményeiket, kudarcaikat. A végső megállapítások megdöbbentő tanulságokkal szolgáltak, nem csak a kutatók számára.
Az meglepő eredmény született, hogy a kapcsolataink és az, hogy mennyire vagyunk boldogok a kapcsolatainkban, erőteljes hatással van az egészségünkre" - mondta a kutatásban résztvevő Robert Waldingera, a Massachusetts General Hospital pszichiátere és a Harvard Medical School pszichiátriaprofesszora, majd hozzátette:
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A testünk ápolása fontos, de a kapcsolataink ápolása is az öngondoskodás egy formája. Azt hiszem, ez a reveláció.
A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje
Tény, hogy kapcsolataink minősége kulcsfontosságú életünkben, és egy olyan felemás év vége felé, mint az idei, mi is kíváncsiak vagyunk, hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. Még idén, 2021 legutolsó napjaiban publikáljuk az eredményt, melyből kiderül majd, mennyire boldog nép a magyar, melyek a legboldogabb területei az országnak, és mi frusztrálja leginkább az embereket. Ha válaszolsz a 15 rövid kérdésünkre, sokat segíthetsz nekünk abban, hogy kiderüljön: boldog-e a magyar?
Működik a legális patikatrükk: így veszik töredékáron a méregdrága gyógyszereket az élelmes magyarok
Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







