A jövő hét elején is még nyugodt, őszi idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel és sok napsütéssel.
Már szombaton sok napsütésre és általában kevés felhőre számíthatunk, néhol viszont erős zivataros és viharos szél is várható. Keddtől viszont újra brutális melegedés kezdődik, jön az újabb hőhullám. - derül a MET.hu időjárásjelentéséből
Szombaton a nyugati országrészben a sok napsütést általában csak kevés felhő zavarhatja, míg az ország keleti, északkeleti felén-harmadán erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, főleg arrafelé várható elszórt jelleggel zápor, zivatar, máshol csak egy-egy zápor valószínű. Az északnyugati szelet több helyütt élénk, néhol erős, zivatar térségében viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.
Vasárnap többnyire napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, majd estefelé délnyugaton határozott felhőzet-növekedés kezdődhet. A Dunától keletre néhol zápor, zivatar előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a maximum-hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.
Éjszaka délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és hétfőn hosszabb napos időszakok inkább a Tiszántúlon lehetnek. Utóbbi terület kivételével sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar, a legtöbb csapadék a Dunántúl nyugati felén valószínű. A szél egyre többfelé északnyugatira fordul, megélénkül, több helyen megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 14 és 21 fok között alakul. A csúcshőmérséklet a tartósan csapadékos nyugati részeken csak 20, 22 fok körül várható, de a Tiszántúlon 28, 31 fokig melegszik fel a levegő.
Keddtől viszont már gyors melegedés kezdődik, jön az újabb hőhullám. A jövő héten, ha csak pár napra is, de ismét beköszönt a kánikula. a hét közepén újra meghaladhatjuk a 35 fokot.
Az Időkép azt írja Kedden és szerdán az ország nagy részén szinte zavartalan napsütésben lesz részünk, így 11 és 15 óra között ismét extrém erős fokozatot érhet el az UV-sugárzás. A nagy melegben szerdán a Dunántúlon a megélénkülő délies szél hozhat némi felfrissülést. Csütörtökön egy hidegfront aztán már megközelítheti a nyugati tájakat, itt északira, északnyugatira fordulhat és feltámadhat a szél, illetve késő délutánról, estétől záporok, zivatarok is kialakulhatnak.
Működik a legális patikatrükk: így veszik töredékáron a méregdrága gyógyszereket az élelmes magyarok
Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







