Egyetlen plazmaadásért akár több tízezer forint értékű juttatást is kaphatnak a magyarok, a rendszeres donorok pedig éves szinten akár több százezer forinthoz juthatnak.
Az országos tisztifőorvos teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
A keddtől hatályos intézkedés vonatkozik a közfinanszírozott és a magánellátókra is. Az NNK közlése értelmében védőfelszerelés biztosítása mellett a látogatási tilalom alatt a súlyos, életveszélyes állapotú vagy végstádiumú betegnél egy hozzátartozó, kiskorú beteg mellett egyik szülője vagy törvényes képviselője, szülő nőnél pedig egy általa megjelölt személy tartózkodhat.
A határozat kitér arra, hogy egyedi méltányosság keretében - kockázatbecslést követően - a kórház a kapcsolattatás lehetőségét mérlegelheti, indokolt esetben azt további esetekben is biztosíthatja.
A dokumentum szerint, a rendelkezések megsértése esetén 30 ezer forinttól ötmillió forintig terjedő egészségügyi birság szabható ki.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







