A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve.
Folyamatban van annak a törvénynek az előkészítése, amelyik lehetővé tenné a háziorvosok számára, hogy használhassák különböző szakvizsgáikat az alapellátásban - közölte az emberi erőforrások minisztere az InfoRádió Aréna című műsorában.
A terve szerint a törvény leírja majd, hogy a különböző kompetenciákkal milyen szakorvosi tevékenységeket lehet végezni az alapellátásban is, valamint annak a rögzítése, hogy milyen gépek és műszerek szükségesek ehhez - sorolta a tárcavezető.
Kásler Miklós hangsúlyozta, fontos, hogy minden orvos, aki az alapellátásban dolgozik, használja az elektronikus egészségügyi szolgáltató teret.
A miniszter az új egészségkultúra lényegének nevezte azt, hogy a páciensek diagnózisát a lakóhelyükhöz a legközelebb, megfelelő körülmények között állítsák fel, és ugyanitt kezeljék is a betegséget.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







