Egyetlen plazmaadásért akár több tízezer forint értékű juttatást is kaphatnak a magyarok, a rendszeres donorok pedig éves szinten akár több százezer forinthoz juthatnak.
Csaknem 700 háziorvos és fogorvos hiányzik jelenleg a hazai rendszerből. Az állam többletforrásokkal próbálja orvosolni a problémát, de ez nem feltétlenül jelent megoldást. A boon.hu utána járt, mit gondolnak a háziorvosok a praxistörvényről és a megyei helyzetről.
Lipusz Lóránt halmaji háziorvos szerint a fő probléma, hogy a törvény nem biztosítja megfelelően a háziorvosok erős jogi állását és a finanszírozás is gyenge. Ezért ilyen idősek a háziorvosok a megyében.
- mondta Lipusz Lóránt.
A halmaji háziorvos már a nyugdíjas éveit élvezhetné, azonban mivel nincs utánpótlás, marad a praxisában. Ezzel pedig nincs egyedül. 72 éves, de mégsem tartozik a legidősebbek közé: Felsődobsza és a környező települések orvosa, Kiss Lajos 84 éves, és továbbra is ő teljesíti a háziorvosi szolgálatot.
Lipusz Lóránt elmondta, hogy az egkori csoporttársa egy dunántúli kisvárosban háziorvos, ő is szívesen átadná a stafétát a fiatalabb generációnak..
- mondta el a halmaji háziorvos.
A háziorvos Halmajon kívül Csobád és Kiskinizs betegeit is ellátja. Ő dolgozik a legrégebben Abaújban, még 1972-ben kezdte a gyógyítást Hernádvécsén, 1981-től pedig a halmaji praxist viszi. Elmondása szerint két esszisztense segít neki ellátni feladatait.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta el Lipusz Lóránt.
Az orvos szerint ennek oka, hogy a a háziorvosi munka 24 órás szolgálatot jelent. Amikor Halmajon lakott, éjszaka is felcsöngettek hozzá egészségügyi problémák miatt. A háziorvosi pálya szépségei közül viszont kiemeli, hogy az ellátott településeken az orvost mindenkit ismer személyesen, és nem csak a kórtörténetét.
A fiatalok számára nem vonzóak a vidéki praxisok, hiszen ott nincs megfelelő társadalmi és kulturális élet, élelmiszerüzlet is csak a negyedik településen, rosszak a szociális és egészségügyi körülmények.
A borsod megyei helyzet pár év múlva még rosszabb lesz: például a miskolci, megüresedő körzetekbe kimennek a kórházakban dolgozó szakorvosok, mert elegük van abból, hogy tízszer annyit kell dolgozniuk, mint a fővárosi kollégáiknak. Dr. Cziáky Tamás szerint így omlik össze a rendszer, miközben a háziorvosi körzetek problémája sem oldódik meg.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







