A magyar lakások túlnyomó többsége papíron védett egy súlyos káresemény után, de ez önmagában még nem jelent valódi biztonságot.
A szennyezett levegő a felső légúti allergiásokra és az asztmásokra is rendkívül rossz hatással van. A betegek száma ilyenkor megduplázódik - mondta el az InfoRádiónak Juhász Erzsébet, a Szent Kristóf Szakrendelő tüdőgondozójának szakorvosa.
Tegnap ismét romlott a légszennyezettségi helyzet: 11 település - köztük Budapest - levegőjét minősítetteké veszélyesnek a magas szállópor-koncentráció miatt. A krónikus légzőszervi betegek két nagy csoportjának jelent külön kockázatot ez az időjárás. Egyrészt az allergiás légúti megbetegedésben, másrészt a dohányzás okozta krónikus hörghurutban szenvedők számára - tette hozzá Juhász Erzsébet.
Az allergének ugyanis folyamatosan gyulladásban tartják a hörgőnyálkahártyát. Az egyensúly fenntartása érdekében azonban fontos lenne a hörgőrendszer öntisztulása, amit a szmogban lévő porszennyeződések jelentősen csökkentenek. Emiatt jóval több akut fellobbanás alakul ki azoknál a betegeknél is, akik például a pollenekre allergiásak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







