Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy 40 év körüli férfit, miután tegnap hajnalban átesett a korláton a budapesti Pontoon szórakozóhely közelében.
A dél-budai szuperkórház helyéről is tárgyalhat a közeljövőben a kormány - írja a Magyar Idők.
A lap szerint a kórház számára többXI. kerületi területet javasolnak majd, de a lehetőségek között továbbra is ott van a Szent Imre Kórház bővítése. A kabinet a jövőben észak-budai nagy kórház lehetőségeit, helyszíneit is számba veszi.
A közelmúltban megjelent a társkórházak energetikai fejlesztését szolgáló, uniós pályázat is. Ezért számos budapesti kórházban a következő hónapokban meg kell születniük a megvalósíthatósági tanulmányoknak, hogy a jövő év elején megkezdődhessenek a beruházások.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







