Nem "gigantikus új rendszert kellene építeni, hanem egy kisebb, de tisztább, követhetőbb és számonkérhetőbb modellt" - mondta a Tisza Párt egészségügyi miniszter jelöltje.
Ismét közel 42 milliárdra rúg a kórházak adósságállománya, és év végéig elérheti a 60 milliárdot is, amit tovább súlyosbít az a tény, hogy a jövő évi költségvetésben nem szerepel adósságkonszolidációra elkülönített forrás. A kórházak egy része azért kerül egyre kilátástalanabb helyzetbe, mert a dologi kiadásokra, gyógyszerekre szánt keretből kénytelen finanszírozni orvosai bérét.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) tájékoztatása szerint az adósságkonszolidációra szánt hatvanmilliárd forint teljes egészét felhasználták, az augusztus 31-i adatok szerint azonban nyár végére ismét 41,922 milliárd forintos adósságot halmoztak fel a kórházak - jelentette ki a lapnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.
A Magyar Kórházszövetség tájékoztatása szerint az adósság havonta 3,5-4 milliárd forinttal növekszik, így az év végére az összeg már 55-60 milliárdra duzzadhat. A legnagyobb adóssággal a Honvédkórház és az egyetemi klinikák (Pécs, Szeged, Debrecen és Budapest) rendelkeznek - tájékoztatott Rásky.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








