Komoly változás a vonatközlekedésben: erre készülj a hónap hátralévő részében
A menetrendi változások a belföldi vonatok közlekedését – néhány kivétellel – nem érintik.
A menetrendi változások a belföldi vonatok közlekedését – néhány kivétellel – nem érintik.
A vihar okozta gondok nagyrészt elhárultak a mai napra, azonban még lehetnek fennakadások.
A gödöllői S80-as vonatok elindulnak a Keleti pályaudvarról, illetve Gödöllőről is újraindulnak fokozatosan az S80-as vonatok.
Augusztus 12-től 31-ig jelentősen módosul a nemzetközi vonatok menetrendje a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon.
Több vonalon a nap folyamán állhat csak helyre a menetrendszerű közlekedés, de van ahol már el is hárították a problémát.
Nagy bajban a MÁV: jelenleg minden tizedik vonat legalább 5 percet, minden huszadik pedig 15 percnél is többet késik. A helyzetet súlyosbította a vármegyebérlet bevezetése.
A dél-balatoni vonalon utazóknak jelentős, 30-60 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani.
Vonattal ütközött egy személygépkocsi Balatonakarattyánál, a balesetben nem sérült meg senki.
Vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt egyes vasútvonalakon a személyszállító vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
Fontos változások élesednek szombat délelőtt az esztergomi, a szobi és veresegyházi vonalon.
Lassabbak a vonatok, mint 32 éve, viszont szuperolcsók az autókhoz és például az osztrák vasúti árakhoz képest is.
A vonatok csak Szigetszentmiklós-Gyártelepnél, Szigethalomnál és Szigethalom alsónál mindkét irányban a Közvágóhíd irányú peronnál állnak meg.
A Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint járnak.
Pályakarbantartást végeznek a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon Balatonkenese és Balatonfüred között május 30-tól június 2-án hajnalig, ezért ezen a szakaszon pótlóbusszal kell utazni - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján vasárnap.
Most csak egyetlen vonalon lehet 160-al menni vonattal, ezt bővítenék ki még hárommal.
A MÁV-VOLÁN-csoport és a GYSEV díjmentes utazást biztosít az ország bármely pontjából a fővárosba a hétvégi rendezvényekre érkezőknek.
A diákok ugrottak rá leginkább a kiemelkedően kedvező ajánlatra, Pest vezeti a vármegyék versenyét.
Évek óta napirenden van már a kérdés, de még igen hosszú az út a teljes befejezésig.
Májustól rengeteg vonat csak akkor áll meg Nyugat-Magyarországon, ha az utasok jeleznek.
Szerdától április végéig pályafelújítást végeznek az észak-balatoni vasútvonalon, és tizenkét vasúti átjáró épül át.