Így épülhet fel Budapest szívében a mini-Dubaj: kiderült, milyen ígéreteket tett a kormány
A jelenlegi magyarországi adókörnyezet kedvező a tervezett mini-Dubaj projekt és az ahhoz hasonló beruházások számára, állapítja meg a friss törvénytervezet.
A jelenlegi magyarországi adókörnyezet kedvező a tervezett mini-Dubaj projekt és az ahhoz hasonló beruházások számára, állapítja meg a friss törvénytervezet.
Bukta a főváros a befuccsolt e-jegyrendszer miatt keletkezett veszteséget. Az ikonikus, sosem használt Deák téri kapukat csak most tudják elbontani, meg kellett várni a per végét.
A SWIETELSKY Magyarország Kft. által, a budapesti Váci utcában épülő, 8500 négyzetméteres új üzletház és 40 nagyméretű bérlakás kivitelezése feszített tempóban zajlik.
Az biztosnak tűnik, hogy a mini-Dubaj jócskán magával húzhatja a környező városrészek lakásárait is. A fővárosban egyébként is jellemző a nagyberuházások komoly árfelhajtó hatása.
Megdöbbentő, de igaz, hogy a megkérdezettek csaknem fele úgy nyilatkozott, nem kap elegendő információt az alvállalkozóktól a megfelelő projektfelügyelet biztosításához.
A fő keresleti és kínálati mutatók alapján tavaly felére zsugorodott a fővárosi újlakás-piac.
A projekt fontos eleme a Puskás Ferenc Stadion metróállomásának fejlesztése új bejáratokkal és mozgólépcsőkkel.
Hatalmas hibákat fedeztek fel a kisföldalatti szerelvényein, amik akár végzetesek is lehetnek. A kocsicsere 40-50 milliárd forintba kerülne.
A Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökségi várományos helyszínek turisztikai fejlesztésére 3,65 milliárd forintot fordítottak az elmúlt közel hat évben.
Mindenképpen szembesíteni akarják a beruházó érdekeit kiszolgáló faluvezetést a helyiek véleményével.
Hogyan változtatja meg a betegségmegelőzés és a terápiák világát, a nagy gyógyszercégek működési filozófiáját az AI és az adatalapú új világ?
Az endometriózis egy ismeretlen eredetű, krónikus nőgyógyászati betegség, melynek diagnosztizálása a szakirodalom szerint világszerte átlagosan hét évet vesz igénybe.
Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése - ezt mondta a külgazdasági és külügyminiszter, aki nemzeti érdeknek nevezte a projektet.
Különlegességet hoztak létre a koppenhágai Living Places projekt keretein belül, amit korábban még biztosan nem látott a nagyközönség.
Lassult a drágulás üteme a vidéki ingatlanpiacon, a fővárosi újépítésű lakások négyzetméterára viszont még soha nem volt ilyen magas.
A tavaly ősszel megindult trendforduló után az idei első fél évben mélyrepülésbe váltott a budapesti újlakás-piac.
A 300 kW teljesítményű egyenáramú töltők a DC-töltők között leginkább elterjedt 50 kW-os villámtöltőkhöz képest hatszor gyorsabb töltést tudnak biztosítani.
Nem kell benyújtani a mérföldkövek változtatására irányuló módosítási igényeket, és a korábban már beérkezett ilyen igényeket jóváhagyás nélkül lezárják
Eltűnnek a szalagkorlátok, kísérleti jelleggel megbontják a kockaköveket és növényekkel ültetjük be
Könnyen lehet, hogy ellehetetlenül a Paks II. projekt - mondta Aszódi Attila korábbi államtitkár. Szerinte kérdéses, hogy az oroszok meg tudják-e valósítani a projektet.