Tovább dagad a számlagyár-botrány: vádiratot nyújt be az ügyészség a milliárdos Jellinek Dániel ellen
Vádiratot nyújt be az ügyészség a milliárdos Jellinek Dániel ellen a számlagyáros botrányban.
Vádiratot nyújt be az ügyészség a milliárdos Jellinek Dániel ellen a számlagyáros botrányban.
Zhang Yiming, a ByteDance alapítója 49,3 milliárd dolláros vagyonával átvette a vezetést Kína leggazdagabbjai között,
Buffett úgy döntött, hogy a vállalata érdekeit a személyes politikai nézetei elé helyezi, ezzel is védve a Berkshire Hathaway és részvényesei érdekeit.
Sok ember kezei közül egyszerűen kifolyik egy nagyobb összegű nyeremény, esetleg még rosszabb is lesz az életszínvonaluk, mint a nyeremény előtt.
Mark Cuban amerikai milliárdos élesen bírálta Donald Trump tervét, amelyben vámokat vetne ki a kínai árukra, mondván, hogy ezt végül az amerikaiak fogják megfizetni, nem Kína.
Az üzleti élet óceánjában hatalmas cápák uralják a nyílt vizet, akik olyan mérhetetlen vagyonnal rendelkeznek, amelyet egy átlagember alig képes értelmezni – Te tudod, kik ők?
Jellinek Dániel, Magyarország egyik leggazdagabb embere, magára vállalta apja és kollégája terhére rótt bűncselekményeket egy 4,5 milliárd forintos kárt okozó számlagyár ügyében.
Tudtad, hogy az egyik leghíresebb szuperhőst is Elon Muskról mintázták? És azt, hogy rengeteg gyereke van? Tedd próbára tudásod, válaszold meg a Pénzcentrum mai kérdéseit!
Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait a 41. játékhéten. Lássuk, elvitte-e valaki az 1,14 milliárdos főnyereményt?
Nemcsak az Ötös, hanem a Hatoslottó is milliárdossá teheti azt, aki jól tippel ezen a hétvégén.
Folytatódott, és tovább gyorsult a lakásdrágulás szeptemberben, éves összevetésben országosan 6,7 százalékos áremelkedés következett be.
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön.
Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait a 40. játékhéten. Lássuk, elvitte-e valaki az 1,01 milliárdos főnyereményt?
Ezen a héten is élőben közvetítettük az Ötöslottó sorsolását. Lássuk, elvitték-e a fél éve halmozódó főnyereményt, amely már 5 milliárd 935 millió forint volt ezen a héten?
Luxusautó-szalont nyit Székesfehérváron Mészáros Lőrinc öccse. A kirakatban már most is tucatnyi autó parkol, többnek az ára meghaladja a 100 millió forintot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX, szeptemberben új erőre kapva folytatta az előző hónapokban látott emelkedést:
A Google és más technológiai óriások jelentős erőforrásokat fektetnek a mesterséges intelligencia (AI) fejlesztésébe, milliárdos profitot remélve.
Te tudod, kik irányítják a világot? Hogyan jutott fel a csúcsra Elon Musk, Mark Zuckerberg vagy éppen Jeff Bezos? A Pénzcentrum kvíz megmutatja, mennyire vagy tájékozott!
Van egy olyan hazai vállalat, amelybe a tulajdonosa tavaly év végén több mint 6500 milliárd forintot helyezett el különböző formában.
A kínai e-kereskedelmi óriás, a PDD Holdings negyedéves bevétele elmaradt a piaci várakozásoktól.