MMA-legenda kapta el a koronavírust: belehalt a szövődményekbe
"Egy apa, egy edző és a sportág elkötelezett rajongója távozott."
"Egy apa, egy edző és a sportág elkötelezett rajongója távozott."
Nem kell karanténba vonulniuk.
A pandémia előtt mintegy 110 ezer magyar nyugdíjas dolgozott, ám helyzetükből adódóan ők voltak a legelsők, akiknek búcsút mondtak a hazai vállalatok. De vajon mi lesz a sorsuk most, hogy enyhült a helyzet? Van visszaút számukra a munka világába?
Horvátországban 81-gyel nőtt az új fertőzöttek száma.
Továbbra sem!
Egy hétre.
Egységes európai portál segíti az álláskeresőket. A digitális platform nemcsak az önéletrajzírásban, hanem az álláskeresésben és a tudatos karrierépítésben is segíti a felhasználókat.
Gyakorlatilag itt van a nyakunkon.
Június 22-én jelent meg az a Nemzeti Népegészségügyi Központ által jegyzett állásfoglalás, amely lehetővé tette, hogy a veszélyhelyzet feloldását követően megnyissanak a fürdők zárt terei, illetve maguk a gyógymedencék.
Most hogy a budapesti városvezetés javaslata szerint ősztől 8 óra helyett 9-kor is kezdődhetne az oktatás a fővárosban, a Pénzcentrumon utána jártunk annak, lenne-e ennek törvényi akadálya, illetve hogy máshol, ahol már bevezetésre került a későbbi iskolakezdés, milyen eredményei voltak. Ezen felül élesítettünk egy szavazást is, ahol elmondhatod, szerinted jó ötlet lenne-e egy ekkora mértékű változtatás jelen körülmények között.
A világon 10 302 052 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban.
4155 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A munka és a mód, ahogyan dolgozunk, mindannyiunk életében komoly változásokon esett át az elmúlt hónapok során. A koronavírus-járvány megmutatta a munka kapcsán már régóta kopogtató változások szükségességét: a gyors alkalmazkodás képessége, a gyakoribb otthonról történő és rugalmasabb munkavégzés, vagy épp a digitális technológiák fokozott bevonása csupán néhány olyan kézzel fogható változás, melyet a saját bőrünkön tapasztalhattunk meg a közelmúltban. Ezek ugyanakkor azokat a globális munkaerőpiaci változásokat is jelzik, ami felé a munka világa sebesen halad. Szakértők most sorra veszik, mire világított rá e témában globális szinten a koronavírus és mi várható a jövőben.
Gyökeres átalakulás ment végbe.
170 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen.
A férfiakat és a nőket közel azonos szintű munkanélküliség jellemezte.
Ez vezethetett a durva tüdőgyulladáshoz is.