Milliós hitelekbe verik magukat a magyarok: ezekre szórják el a szegények a kölcsönt
A koronavírus járvány okozta megtorpanás után jelentősen megélénkült a kereslet a szabad felhasználású személyi kölcsönökre.
A koronavírus járvány okozta megtorpanás után jelentősen megélénkült a kereslet a szabad felhasználású személyi kölcsönökre.
A kihívások következtében 10-ből 6 vállalat mérsékelt növekedési pályára számít a következő 3-5 évben.
Sok szülőnek fejfájást okoz a gyereknap, hiszen a legjobbat szeretné adni gyermekének, de hogy mit válasszon az sok esetben lehet gazdasági kérdés is.
A múlt héten 225 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 202 716-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
A járvány nyomán egyre emelkedtek a megélhetési költségek, és egyre erősebb trend, hogy vadászunk a megfelelő ár-érték arányú termékekre.
A legtöbb hazai megyében jelentősen csökkent az influenzás megbetegedések száma.
2021-es évhez képest csökkent a belföldi vándorlás, a járvány előtti évekhez képest azonban még mindig többen váltottak lakóhelyet. Csökkent a kistelepülésekre áramlók száma is.
6 millió 422 ezer a beoltott, 616 az új fertőzött és elhunyt 8 beteg - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.
Magyarország egyike azon tagállamoknak, amelyeket a járvány egészségügyi és gazdasági szempontból is jelentős mértékben érintett.
A tudósok szerint ez gyorsabban terjedhet, mint az eddigiek, viszont nincs rá bizonyítésk, hogy súlyosabb betegséget okoz. Új tünet viszont a kötőhártyagyulladás.
A közlemény szerint a koronavírus-járvány alatt több mint 2,1 millió ember töltötte le az EESZT mobil applikációt.
Az elmúlt évtizedek során megfigyelhető, hogy a szépségipar hogyan dacol a recesszió következményeivel, sőt, az úgynevezett "rúzsindex" hatása is érvényesül.
Húsvét miatt csak négy munkanapból állt 2023. 14. hete, így a csökkenő számok becsapósak lehetnek.
Április 3. és 9. között 154 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 18 600 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Az előző héten 447 új fertőzöttet igazoltak, meghalt 17, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 48 828-ra emelkedett.
Az ország területének mindössze 4%-át teszi ki, és nincs még egy ilyen kicsi megye a Dunántúlon.
A közlemény szerint Magyarországon a járvány jelenleg mérsékelten zajlik, ami köszönhető a magas átoltottságnak is.
Budapesten, Fejérben és Vasban ismét nőni kezdett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma, egyre több felnőtt kapja el a vírust.
Újabb emberben mutatták ki a madárinfluenzát, most egy chilei férfi kapta el a betegséget az állatoktól. Súlyos, influenzaszerű tünetek jelentkeztek nála, állapota stabil.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 422 137, közülük 6 209 967-en a második, 3 905 166-an a harmadik, 425 156-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták.