Augusztusban 12 980 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 30 százalékos bővülést jelent a tavaly augusztusi 9 974-es mennyiséghez képest.
Brutálisan megemelkedtek a vezetési óradíjak Magyarországon, egyre többeknek okozhat gondot a jogsiszerzés. Egy autósiskola vezetője szerint már látható, hogy egyre kevesebben iratkoznak be hozzájuk az emelkedő költségek miatt.
Mi szeptember 1-től azonnal megemeltük 1500-2000 forinttal az óradíjat - mondta a Vezess.hu-nak Mészáros Zoltán, egy vidéki autós iskola vezetője, aki szerint erre a kata-változások miatt volt szükség. A hatályos jogszabály szerint 29+1 órát kell kötelezően levezetni, ebből a 30-ik a vizsga, de a szakemberek szerint ez a elgtöbb esetben kevés szokott lenni.
Mészáros Zoltán szerint a tisztességes tanuláshoz heti 2-szer 2 órát minimum le kell vezetni, ami 36-40 ezer forint, azaz havi 160 ezer forint. Ezt megelőzi az elméleti képzés, amit a KRESZ-vizsga zár, ami együttesen 60 ezet forint, és ehhez jön még az egészségügyi vizsga 11 ezer forintos költsége.
Emelkedik a tanpályabérleti díj, a terembérleti díj, az autófenntartási költségek, az alkatrészek és a karbantartás ára, eleve az autó ára
- sorolta az áremelkedés okait, ami miatt az utóbbi időben a tanulók is eltűntek.
Korábban a Pénzcentrumnak Pető Attila közlekedési szakértő is arról beszélt, hogy manapság már egyre inkább a luxus-kategóriába tartozik a jogsiszerzés:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha nem azt az ideális állapotot nézzük, hogy a tanuló elsőre átmegy az elméleti vizsgán, és 30 óra vezetés után csont nélkül levizsgázik forgalomban is - kb. 20-ból egy ilyen van -, akkor én inkább 400-500 ezer forintra mondanám azt az összeget, amiből jogsit lehet szerezni ma Magyarországon. De volt olyan tanulónk, aki majdnem 900 ezer forintnál állt meg, mire meglett a jogosítvány
- magyarázta.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







