Helyreigazító közlemény az „Ennyi volt, bezárja magyar üzleteit a népszerű ruhamárka: ne keresd, ez lesz helyette” címmel megjelent cükkünk kapcsán.
Megduplázódott 2013 és 2016 között a külföldről behozott használt autók száma, és az év derekától ismét gyorsuló ütemben bővül a használtautó-import. Sokszor úgy tűnik, igen jó üzlet ilyen autót vásárolni, ám a piaci tapasztalatok azt mutatják, célszerű résen lenni.
Azon kívül, hogy a külföldi használt autók előéletét nehezebb ellenőrizni, a járulékos költségek is könnyen rossz üzletté tehetnek egy-egy ilyen beszerzést. A Használtautó.hu alábbi elemzése a legjellemzőbb kockázati tényezőket mutatja be.
- mondta Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője.
A honlap személyautó-hirdetéseinek több mint 7 százaléka külföldi okmányokkal rendelkező, itthon nem regisztrált autókról szól. A szerződés előtt mindenképpen tisztázni kell, hogy az ilyen esetben kötelező műszaki vizsga, a törzskönyv, rendszám és a forgalmi együttesen mintegy 50 ezer forintot kitevő költségei kit fognak terhelni. (Unión kívüli országokból érkező autóknál emellett egyedi forgalomba helyezési engedélyt is intézni kell.)
Regisztrációs adó
További plusz teher a regisztrációs adó, amelyet szintén gyakran kihagynak a hirdetésekből. Ezek összege életkortól, hengerűrtartalomtól és emissziós besorolástól függően többszázezres tétel is lehet. Az összeg kiszámítására az interneten (többek között a Használtautó.hu oldalán is) találhatunk kalkulátorokat. Fontos tudni, hogy az olcsóbban beszerezhető Euro 4-es besorolású motorok regisztrációs adója közel négyszer magasabb, mint a hasonló méretű és korú Euro 5-ösöké.
A listának még itt sincsen vége, 2014-től ugyanis a külföldön vásárolt használt járművek után vagyonszerzési illeték is fizetendő, melynek összege teljesítménytől és életkori sávtól függően átlagosan újabb 40-50 ezer forintot tesz rá az eddigi költségekre.
Az autó hazajuttatása is pénzbe kerül
Aki maga hozza be a kint megvásárolt autóját, annak egy németországi kiutazás során - oda egy, visszafelé két autó üzemanyagát és autópályadíjait számolva - további 60-80 ezer forintos költséggel kell kalkulálnia. Amennyiben úgy ítéljük meg, hogy a kiszemelt autó megvásárlása a fent kalkulált legalább 200-300 ezer forint pluszkiadás mellett is jó üzletnek tűnik, akkor érdemes immár magával a kiszemelt járművel is foglalkozni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ellenőrizhetetlen előélet
A hazai autók aktuális kilométeróra-állását 2012 januárjától minden tulajdonváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Belügyminisztérium (korábban a KEKKH-hoz tartozó) adatbázisában. Mostanra tehát a legtöbb autóról legalább két kilométeradattal is rendelkezik a hazai rendszer. Külföldről behozott autóknál általában jóval kevesebbet tudunk a jármű előéletéről. Pedig az óratekerés gyakorlatát korántsem csak idehaza ismerik. Amit mindenképpen érdemes megtennünk:
- Szervizadatok lekérése: ha a külföldről behozott autót hivatalos márkaszervizben tartották karban - ez korábbi flottaautók esetében különösen jellemző -, akkor hazai márkaszervizeken keresztül is hozzájuthatunk néhány perc alatt a kívánt adatokhoz. Ha az eladó bármire hivatkozva vonakodik ettől, azonnal érdemes beszüntetni a tárgyalást.
- A szervizkönyv valódiságának ellenőrzése: óvatosságra int, hogy gyakran a szervizkönyvek sem valódiak. Ennek jele lehet például az, ha az elvileg több éves eltéréssel születő bejegyzések mind ugyanazzal az írással és tintával szerepelnek benne.
- Alapos átvizsgálás: egyetlen szerződést sem szabad megkötni anélkül, hogy az autó állapotát szakember mérné fel. A Használtautó.hu oldalain minden meghirdetett jármű adatlapján megtalálható az a link, amely az autóhirdető földrajzi helyéhez legközelebb eső, eredetvizsgálattal és állapotfelméréssel foglalkozó szervizek elérhetőségét ismerteti. Amennyiben az autóért mi magunk megyünk külföldre, saját szaktudás hiányában vigyünk magunkkal olyan szakembert, akinek ítéletében megbízunk.
Ha bármilyen garanciát várunk az eladótól, érdemes arra is figyelni, hogy a kereskedésben kit írnak be eladóként az adásvételi szerződésbe. Ha ugyanis papíron nem a kereskedőtől, hanem a korábbi tulajdonostól vesszük meg az autót (ez általános gyakorlatnak számít), probléma esetén sokkal nehezebben tudunk nála bármit is elérni. Ragaszkodjunk a korrekt adásvételi szerződéshez, ne elégedjünk meg a nevünkre szóló forgalmi engedéllyel.
Az eladó könnyen visszaélhet az utazásba fektetett jelentős idő- és pénzráfordítással, a vevő ugyanis ilyenkor hajlamos súlyos kompromisszumokra is. Ezért ilyen útnak sosem szabad egyetlen ajánlat birtokában nekiindulni.
- tette hozzá a szakértő.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







