14 °C Budapest

Kiderült: ennyien haltak meg idén az energiaital miatt

MTI
2012. november 24. 17:30

Egy év alatt 123 embert kellett túlzott energiaital-fogyasztás miatt kórházba szállítani. Egy haláleset is előfordult, s bár közvetlen összefüggés nem volt kimutatható, az energiaital-fogyasztás hozzájárulhatott a halál bekövetkeztéhez - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleményében.

Mint kifejtették, a tavaly november elseje óta összegyűjtött adatok mérlege szerint összesen 232 esetben érkezett jelentés túlzott energiaital-fogyasztással összefüggő eseményről, rosszullétről, kellemetlen tünetekről.

Az ÁNTSZ kiemelte: azoknál, akik nem szoktak hozzá a koffeintartalmú italok fogyasztásához - vagyis különösen gyermekek, fiatalok esetében -, a túladagolás akár halálhoz is vezethet. Az ÁNTSZ szerint ezért is megdöbbentő, hogy a rosszullétről beszámolók 77 százaléka 18 év alatti fiatal volt, közöttük 8-10 éves gyermekek is voltak.

A túlzott energiaital-fogyasztásnak 229 esetben nem volt maradandó következménye, két esetben viszont feltételezhető, hogy szerepet játszott a gyermekek magas vérnyomásának kialakulásában - emelték ki.

Az Országos Mentőszolgálattól, az orvosi ügyeletektől, a gyermekorvosoktól, a háziorvosoktól, a védőnőktől, valamint az általános és középiskoláktól érkezett jelzések 19 százaléka a lányokat, 81 százaléka a fiúkat érintette. Az elfogyasztott energiaital eseti mennyisége a két decilitertől a három literig terjedt. Ráadásul ezek egynegyedében még alkoholt is fogyasztottak az energiaital mellé.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ÁNTSZ közleményében kitért arra, hogy az energiaitalokat általában azért fogyasztják az emberek, hogy növeljék terhelhetőségüket, például a munkahelyen, sportoláskor. "Az energiaital nem szomjoltó üdítőital!" - szögezték le. A szakemberek éppen ezért arra figyelmeztetnek: a túlzott fogyasztás hosszú távon ártalmas lehet, elsősorban a szívre és az érrendszerre.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 9. 12:33