Kivonul Magyarországról a Salamander cipőáruház. A cég végleg bezárja az üzleteit, így elkezdték a termékeik végkiárusítását.
Bejött a jóslatunk: tényleg megrohanták a vevők a végkiárusításba kezdő nBricostore üzleteket.
A Pénzcentrum.hu ma délelőtt írt arról, hogy elindult a végkiárusítás a Magyarországról kivonuló Bricostore barkácsláncnál. A működéséből hátralevő öt hét alatt az áruházlánc várhatóan megpróbálja majd árukészletét a lehető legnagyobb mértékben kiárusítani, azaz folyamatos, növekvő mértékű akciókra, leértékelésekre lehet számítani. A kiárusítás már el is kezdődött: mától három napon át 30 százalékos árengedményt adnak minden termékre (az építőanyagok kivételével), féláron adják a grilleket és a beltéri növényeket, 70 százalékos árengedménnyel pedig a kerti bútorokat, a kültéri növényeket, a medencéket, a kaspókat és a cserepeket.
A következő hetekben további árengedményekre lehet számítani, ugyanakkor az is valószínűsíthető, hogy az alacsonyabb árak miatt az árukészlet gyorsan fogy majd, könnyen lehet, hogy az üzleteket tömegesen keresik majd fel az akcióvadászok.
Elindult a roham
Úgy tűnik, sok vásárló számára csábítóak lettek a hatalmas kedvezmények, hiszen - a Pénzcentrum.hu értesülései szerint - több áruháznál is sorok, tumultus alakult ki. Vannak boltok, ahol szakaszosan engedik be a vevőket a biztonság emberek.
Győrben például a főbejárat előtt kézzel írt lap fogadta a vásárlókat: "átmenetileg zárva, az áruház befogadóképessége megtelt" - írja a Kisalföld.hu. A lap munkatársai csak rövid várakozás után tudtak belépni a bolt területére.
A Bricostore honlapján arról is tájékoztatja vevőit, hogy mától a törzsvásárlói program, a pontgyűjtés nem működik az áruházakban - de az összegyűjtött pontokat beváltják. Nem lesz továbbá 100 napos pénz-visszafizetési garancia, árgarancia, ingyenes házhozszállítás, kulcsmásolás, szerszámgép kölcsönzés, képkeretezés, függönyvarrás, lapszabászat, utánfutó kölcsönzés, áruhitel sem.
Miért zárnak be?
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szakértői vélemények szerint a hazai barkácspiacon tapasztalható rendkívül éles verseny és a házfelújítások, építkezések, renoválások elmaradása okozhatta a Bricostore vesztét.
Philippe Bresson, a Bricostore Hungária ügyvezető igazgatója múlt heti közleményében azt írta: Magyarországon a közeljövőben sem várható komoly és tartós fogyasztói fellendülés, ezért a tulajdonosok a 2013-as év elejétől arra kényszerülnek, hogy beszüntessék itteni tevékenységüket.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.