18 °C Budapest

A tervek szerint 30 200 új bankkártya-elfogadóhely lesz idén

2017. január 16. 15:30

Idén 30 százalékkal nő a bankkártya-terminálok száma, még több üzletben válik lehetővé a bankkártyás fizetés. A vállalkozások terhei is jelentősen csökkennek a bankkártya használathoz kapcsolódó díjtételek mérséklődésével.

Hazánk a bankkártyás fizetések számát és a tranzakciót volumenét tekintve nem éri el az uniós átlagot. Mindezt tovább növelte, hogy az elmúlt években a bankkártya-elfogadó helyek bővülése lelassult, a terminálok száma megrekedt nagyságrendileg 100 ezernél. Összehasonlításképpen: online pénztárgépből jelenleg több mint 200 ezer üzemel annak ellenére, hogy az utóbbi csak néhány éve jelent meg - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

A kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott és 2016 decemberében meghirdetett program finanszírozására 2,4 milliárd forintot biztosított, amelynek keretében a költségvetés az új, korszerű terminálok beszerzéséhez és telepítéséhez terminálonként 80 ezer forint támogatást nyújt. A szolgáltatóknak legalább a nyújtott támogatás mértékének megfelelő díjcsökkentést és annak biztosítását kellett vállalni, hogy az elfogadóhely összességében legfeljebb a bankkártyás forgalom 1 százalékának megfelelő összegű díjat fizet. Így ugyan első körben a fizetési szolgáltatók kapják a támogatást, végül mégis a kereskedők és a bolti vásárlók lesznek a haszonélvezői, előbbiek a kedvezményes díjnak köszönhetően, utóbbiak pedig mivel több helyen fizethetnek ezentúl kártyával. 

A szolgáltatók összesen 2 416 millió forint támogatásban részesültek, amelyet 30 200 darab új bankkártya-elfogadóhely létesítésére használnak fel.

Az intézkedés jelentőségét és nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy a 2017. év végéig telepítendő új terminálok mintegy 30 százalékos növekedést jelentenek a korábbi rendszerben lévő állományhoz képest.

NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 27. 12:28