A kóstoló során nyilvánvalóvá vált, hogy bár vannak kiemelkedő tételek minden borvidékről, sok bor keserű tanninokat és koncentrációhiányt mutatott.
2019. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben.
A KSH legfrissebb statisztikái szerint 12 hónap alatt, 2018. augusztushoz viszonyítva Az élelmiszerek ára 5,6 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 13,7, a sertéshúsé 11,5, a liszté 11,3, a péksüteményeké 10,0, a kenyéré 8,4 százalékkal magasabb, a tejé 5,2 százalékkal alacsonyabb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 8,8, ezen belül a dohányáruké 12,8 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért 2,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,0 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára 2,6 százalékkal csökkent.
A friss statisztikák megmutatták azt is, hogy 1 hónap alatt, 2019. júliushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal mérséklődtek. Az élelmiszerek ára 0,4 százalékkal kisebb lett, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 4,4 százalékos árcsökkenésének következményeként. Ez utóbbi csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,1 százalékkal nőtt. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 0,3, ezen belül a dohányáruké 0,4 százalékkal emelkedett. A szolgáltatásokért 0,3 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az üdülési szolgáltatások 1,7 százalékkal drágultak. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek 2,1 százalékkal olcsóbbak lettek. A járműüzemanyagok ára 0,3 százalékkal csökkent.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Veszélyes manőverbe kezdett az orosz és a fehérorosz haderő
- Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU
- Drámai adatok a hazai műtéti helyzetről
- Zaluzsnij leszerelt – Londonba „száműzték” a menesztett ukrán főparancsnokot
- Jó hírt kaptak a vonaton utazók
- Ukrajnában halálos áldozatai is vannak az újabb orosz légitámadásnak