16 °C Budapest

Szárnyal a lakáspiac: rekordszinten a kereslet

2018. augusztus 1. 13:00

Az év legforgalmasabb hónapját zárta a magyarországi lakóingatlanpiac.

A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2018 júliusában, országosan 14 246 ingatlan adás-vétel bonyolódott. Az idei év legforgalmasabb hónapját zárta a hazai lakóingatlanpiac. A Duna House becslése alapján kalkulált több mint 14 ezer adás-vétel 10 százalékkal volt magasabb a tavaly júliusi értéknél és 27 százalékkal 2016 júliusánál. A nyári szezonok folyamatosan erősödnek, azonban ilyen forgalmas hónapot már rég produkált az ingatlanpiac. 14 ezer feletti tranzakciószámmal utoljára 2016 áprilisában és júniusában találkozhattunk. Az idei évben összesen már több mint 91 700 adás-vétel történt.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm