Meggyőződésük szerint ez a rendszer képes lesz elérni az italcsomagolások magas szintű, akár 90 százalékot meghaladó visszagyűjtési arányát.
Alaposan visszaesett a munkahelyi vendéglátás forgalma idén, hiába nőtt a vendéglátóhelyek forgalma. Az áfakulcs csökkenése is okozhat majd felfordulást, akár munkahelyi étkezdék bezárását is.
Az idei év első kilenc hónapjában a vendéglátóhelyek forgalma 751 milliárd forint volt. Ez ugyan összességében több volt az egy évvel korábbinál 85 milliárd forinttal, de a munkahelyi vendéglátás nagyobb bevételkiesést volt kénytelen elkönyvelni - írja a blokkk.com. A munkahelyi vendéglátás súlya szerény volt mindig is a vendéglátás egészén belül, aránya valamivel 10 százalék felett mozgott az elmúlt időszakban. Így ugyan a vendéglátás egészének mérlegét ugyan visszahúzta 2016-ban, de ezzel együtt is összességében többet költöttek a családok a különböző vendéglátóhelyeken.
A munkahelyi vendéglátástól már most elmehetett az ott étkező alkalmazottak egy részének a kedve, mivel az egy évvel korábbi időszak 87 milliárd forintos forgalma 79 milliárd forintra esett vissza 2016. első kilenc hónapjában, ami majdnem 10 százalékos veszteség.
Éhezünk majd a munkahelyen?
A munkahelyi vendéglátás kimarad az áfakulcs csökkentéséből, így versenyképessége gyengülni fog a jövőben. Baj a bajban, hogy az Erzsébet-utalvány a gyakorlatban előreláthatóan el fog sorvadni, a százezer forint cafetéria pénz pedig feltehetően sokkal több helyre megy majd el, mint eddig a különböző kedvezményes utalványok.
A munkahelyi vendéglátók nagy bajban vannak, hiszen a vendégek, bárhova is térnek be, összehasonlítják az árakat. Ráadásul áfakulcs csökkentés idején igen csak keresik az árcsökkenést. Nos, a munkahelyi vendéglátásban ilyet nem fognak találni. A munkahelyi vendéglátóknak azonban keresniük kellene a menekülési útvonalat, amiből nem sok látszik jelenleg. A kiindulópont az áfakulcs csökkentés rendje, amiből a munkahelyi vendéglátás kimaradt, de kérdés, hogy át tudnak-e lavírozni a másik oldalra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mit tehet ilyen helyzetben a munkahelyi vendéglátós: áttörhetné a falakat és nyitott vendéglátóhellyé sorolhatná át az étkezőhelyet (tehát bárki beteheti a lábát, ha vendéglőzni akar, nem csak az ott dolgozók). Ennek persze sok munkahelyi étkezdében fizikai akadályai vannak. Kuncsoroghat kedvezményesebb bérleti díjért is a helyet adó vállalkozásnál, de hát ott feltehetően éppen a minimálbér emelés terheit számolgatják, így az esély erre kevés. Így sok munkahelyi étkezde bezárhat a jövőben.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Jogosítványszerzés új módszerrel
- Kiderült, mi pusztítja a legjobban a hazai kocsikat
- Gigabaleset a turbó körforgalomban: lehet ezt még fokozni – videó
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot