A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Négymilliárd forintból épít Interspar hipermarketet a Spar Magyarország Érden; a mintegy 7 ezer négyzetméteres, környezetkímélő technológiákat alkalmazó létesítmény alapkövét hétfőn tették le az egyik autópálya-csomópont közelében.
Az ország egyik legnagyobb Interspar áruházához mélygarázst, shopterületet, valamint az országban elsőként kültéri fogyasztótérrel megtervezett Spar "to go"-t is kialakítanak, továbbá ötszáz négyzetméteres önkormányzati közösségi tér is épül. A beruházással 100 munkahelyet teremt a cég, és további harmincan a shopterület üzleteiben találhatnak munkát.
Az önkormányzat egy 540 négyzetméteres területet kap az épületben, ahol városi közszolgáltatási és egyéb feladatokat látnak majd el. A beruházásban az úthálózatot is fejlesztik a hipermarket környékén. Ezzel párhuzamosan az üzletlánc saját beruházásban a környező utakat is megújítja.
Az áruház nyitását legkésőbb 2017 tavaszára tervezik.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Két vármegyében is kellemetlen meglepetés érheti az autósokat
- Visegrádon rendkívüli leletre bukkantak egy teniszpálya alatt
- Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek
- Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett
- Új módszerrel támadnak a banki csalók – itt a figyelmeztetés
- Hajukat téphetik a sofőrök a műszaki vizsga után, de van megoldás