21 °C Budapest

Jól odacsaptak a diszkontoknak és a hipermarketeknek

2014. november 18. 12:13

Még tovább szorul a hurok a Magyarországon működő kiskereskedelmi cégek körül (az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, a vasárnapi boltbezárás mellett) egy, Varga Mihály által kedden beterjesztett törvényjavaslattal. A tervezet megtiltja bizonyos üzlettípusok (diszkont, nagyméretű szupermarket és hipermarket) világörökségi terület nagyvárosi lakóterületén történő üzemeltetését. Emellett a napi fogyasztási cikket értékesítő vállalatok esetében bevezetésre kerül az a szabályozás, hogy ha az adott társaság a megelőző két évben veszteséges volt, vagy nem ért el mérleg szerinti eredményt, akkor nem árusíthat napi fogyasztási cikkeket.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormány nevében kedden újabb törvényjavaslattal állt elő, ami a kereskedelmi szektort érinti, ezen belül is a napi fogyasztási cikkeket értékesítő cégeket. Ezek a cégek biztosan nem fognak örülni "a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról" címet viselő tervezetnek.

Pontosít a törvény

A törvényjavaslat először is kiegészíti a kereskedelemről szóló törvényt azzal, hogy a boltok kategóriáját pontosítja. A következő fogalmak kerülnek tisztázásra:

  • hipermarket: kiskereskedelmi tevékenységet, vagy kis- és nagykereskedelmi tevékenységet azonos helyen és id őben folytató 5000 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterülettel rendelkező, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet
  • nagyméretű szupermarket: kiskereskedelmi tevékenységet, vagy kis- és nagykereskedelmi tevékenységet azonos helyen és időben folytató 2500-5000 négyzetméter közötti bruttó alapterülettel rendelkező, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet
  • szupermarket: kiskereskedelmi tevékenységet, vagy kis- és nagykereskedelmi tevékenységet azonos helyen és időben folytató 400-2500 négyzetméter közötti bruttó alapterülettel rendelkező, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet
  • diszkont: kiskereskedelmi tevékenységet, vagy kis- és nagykereskedelmi tevékenységet azonos helyen és időben folytató 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterülettel rendelkező, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet, amely nem rendelkezik friss hús, húskészítmény és tejtermékek kimérésére szolgáló pulttal

Ez a fontos kitétel

A fogalmak pontosítása után a törvényjavaslat kimondja: világörökségi terület nagyvárosias lakóterületén tilos diszkontot, nagyméretű szupermarketet és hipermarketet létesíteni vagy üzemeltetni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Durva előírás

A törvény azt is leszögezi: fennáll a gazdasági erőfölény, ha a vállalkozásnak és kapcsolt vállalkozásainak közösen a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítéséből származó előző évi (konszolidált) nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot.

Ezért a törvény új szabályokat állapít meg a napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítését folytató gazdasági társaságokra.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem