Hamarosan kapható lesz a Tisza cipő limitált kollekciója, amit Azahrih-val közösen dobnak piacra.
Rengeteg Facebook-felhasználó tapasztalta az elmúlt napokban, hogy néhány napos letiltást kapott, gyakran évekkel ezelőtti fotói, posztjai, kommentjei miatt. Az utóbbi hónapokban pedig a céges oldalak és hirdetési fiókok letiltása is egyre többször előfordul, sokszor indoklás nélkül. Egyre többekben merül fel a kérdés, hogy érdemes-e még a Facebook-hirdetésekre alapozni a marketinget, vagy lassan búcsút inthetünk ennek a korábban remekül teljesítő csatornának.
A Meta (Facebook) 2022 novemberében az alkalmazottai 13%-át elküldte, 11 ezer főt, ami a cég életének eddigi legnagyobb leépítése. A döntést Zuckerberg azzal indokolta, hogy túl gyorsan nőtt a Meta, valamint szükségük van elegendő keretre a Metaverzum építéséhez.
Ezt megelőzően már nyáron is volt egy kisebb elbocsátási hullám, hirtelen eladták a nemrég vásárolt Giphy gif platformot, és arról is olvashattunk, hogy az új mérnökök alkalmazásának tervét 30%-kal csökkentették a világ legértékesebb vállalatánál.
"Elsősorban a fiataloknak kommunikáló cégek vándorolnak át a TikTokra a Facebookról, de sokan a szintén a Meta családba tartozó Instagramra tesznek nagyobb hangsúlyt a marketingmixükön belül" - tudjuk meg Langmár Zsuzsanna kommunikációs szakértőtől.
Emberek helyett algoritmus ellenőriz a Facebookon
A Facebook-tartalmak ellenőrzését a feltételezések szerint emberi erőforrás helyett egyre inkább mesterséges intelligencia végzi. Ez lehet az oka annak, hogy a felhasználók régi tartalmai kerülnek elő tömegesen, a programok ezeket villámgyorsan átfutják a feltételek alapján. Működésük még nem tökéletes, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen a Facebook régi mottója: "Done is better than perfect" (A kész jobb, mint a tökéletes). Az új pedig először "Move fast and break things" (Haladj gyorsan, törj össze dolgokat) volt, majd az alapító inkább "Move Fast And Please Please Please Don't Break Anything"-re változtatta meg (az összetörésre biztatást a kérlek, kérlek ne törj össze semmitre cserélve).
Hogyan lehet kivédeni a mostani Facebook-letiltásokat?
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mivel a legtöbb esetben a letiltások okait sem engedi megismerni a Facebook, a megelőzésükre még nincs működő módszer, a szabályzat betartása mellett sem.
"A valódi megoldás az, ha nem a Facebookra támaszkodunk, ha van másik jól felépített hirdetési felületünk is. A hangsúlyt pedig érdemes áttennünk a saját platformjainkra, a weboldalunkra és a hírlevéllistánkra, hiszen itt mi diktáljuk a szabályokat. Azok, akik eddig kizárólag a Facebook Bolt vagy a Facebook-oldaluk felületén értékesítették a portékáikat, megfontolhatják, hogy eljött-e az ideje egy saját weboldal és webshop létrehozásának. Akik Facebook-csoportokban kommunikáltak a követőikkel, azoknak érdemes barátkozniuk a Sociall, a MeWe vagy a Vero közösségi oldalakkal, illetve akár a blog hozzászólás mezőiben is kérdezhetnek, véleményt cserélhetnek az érdeklődők egy-egy témáról" - lát el ötletekkel Radó Annabella, a Langmár Kommunikáció kommunikációs szakértője.
"Mivel a Facebook a metaverzum építésére koncentrál, a többi, korábban jól működő funkciója megszenvedi a nagy átállást. Fontos, hogy ennek tudatában tervezzék meg a cégvezetők a 2023-as marketingstratégiájukat, hogy ne építsenek bizonytalan alapra várat" - figyelmeztet Zsuzsa, a Langmár Kommunikáció vezetője.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal
- Az EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- Németországban nem fizették ki a tavaly ledolgozott 1,3 milliárd túlóra felét
- Figyelmeztet a NAV: közeledik a határidő!
- Éjszaka csapott le az ukránok rettegett fegyvere az orosz csúcstankra - videó