Az amerikai Igazságügyi Minisztérium fontolgatja a Boeing vállalat büntetőjogi felelősségre vonását.
A kormány, szem előtt tartva a gazdasági recesszió elkerülését, valamint a teljes foglalkoztatottság megőrzését, mérlegelte a helyzetet, és a már bejelentett Gyármentő programon túl, újabb segítségként 200 milliárd forintos keretösszegű Gyármentő garancia- és hitelprogram megindításáról döntött. A két részből álló program 2023. január 1-jén indul - jelentette be csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
A vállalkozások soha nem látott kihívások előtt állnak, hisz az elhibázott és ránk erőltetett brüsszeli szankciók miatt elszabadultak az energiaárak és a költségek. Ebben a szankciók sújtotta helyzetben a gazdasági teljesítmény gerincét adó nagy- és közepes vállalkozásoknak a napi likviditásuk megőrzéséhez, továbbá energiahatékonysági beruházásaik megvalósításához forrásokra van szükségük - olvasható a közleményben.
A program egyik elemeként a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) 100 milliárd forint keretösszegű Gyármentő likviditási garanciaprogramot indít a nagy- és középvállalkozások számára, amelyben az MFB állami kezességet, illetve garanciát vállal a forgóeszközhitelek, folyószámlahitelek, illetve a működést finanszírozó hitelek biztosítékaként. Mindez egyrészt közvetlenül csökkenti a kamatterheket, másrészt az érintett szereplők finanszírozásán keresztül forráshoz jutnak a mikro-, kis-, és középvállalati szektorból kikerülő beszállítók, szolgáltatók is.
A program másik elemeként az Eximbank Zrt. 100 milliárd forint keretösszegű Gyármentő beruházási hitelprogramot indít, amelyben az EXIM államilag támogatott, rendkívül kedvezményes és a futamidő végéig fix kamatozású beruházási hiteleket nyújt a hazai termelő közép- és nagyvállalatok energiahatékonysági, illetve megújuló energiatermelő beruházásaihoz. A kamat maximális mértéke a forint hitelek esetén 5 százalék, az euró alapú hitel esetében pedig 3,5 százalék lehet - ismertette a miniszter.
Az Eximbank beruházási hitele kiegészíti a már meghirdetett Gyármentő program 150 milliárd forintra tehető, vissza nem térítendő támogatását, amelyre már 168 vállalkozás regisztrált. Amennyiben a vállalkozások megfelelnek a hitelprogram feltételeinek, úgy olyan vállalkozások is élhetnek a lehetőséggel, amelyek a vissza nem térítendő támogatásra nem jogosultak. Az elérhető maximális hitelösszeg - az igénybe vett állami támogatások jogcímétől függően - meghaladhatja a 2 milliárd forintot - tette hozzá Nagy Márton.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Gyármentő garancia- és hitelprogram megindításával összességében újabb elemmel bővül a kormány vállalkozásokat segítő és a szankciók gazdasági hatásait mérséklő komplex intézkedéscsomagja. A kormány lépései a finanszírozási környezet teljes spektrumát lefedik (támogatás, tőke, hitel, garancia), továbbá úgy teszik ellenállóbbá és versenyképesebbé a magyar gazdaságot, hogy egyik oldalról nő a vállalkozások energiahatékonysága, másik oldalon pedig csökken hazánk energiafüggősége - hangsúlyozta közleményében Nagy Márton.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nagyüzem volt az ellenőröknél, olcsón megúszták a bliccelők
- Több mint két tonna romlott hússal bukott le a sofőr
- Plusz rezsitámogatásról döntött a kormány
- Döntés született Deutsch Tamás posztjáról
- London leállítja a woke-megnyilvánulásokat a közalkalmazottak körében
- Lemondta spanyolországi útját Volodimir Zelenszkij