2023-ban 15 milliárd 468 millió forintnyi nyereséget termelt a Hell Energy Magyarország Kft., ami majdnem 2,5 milliárddal magasabb, mint az egy évvel korábbi eredmény.
1,5 milliárd forint jogdíjat fizet ki több mint hatvanötezer magyar és külföldi zenész számára az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI). Ez az összeg csaknem 25%-kal meghaladja a tavalyit. A 2019. évi, most lezárt zenei jogdíjfelosztás magában foglalja a rádiós-, televíziós sugárzási (játszási) és a háttérzenei jogdíjakat, a külföldi jogkezelőktől beszedett jogdíjakat, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjakat. A legtöbb jogdíjat magyar zenészek kapják. A kifizetési lista dobogóján három magyar művész áll, a második helyezett egy női előadó.
Az EJI több mint 10 millió elhangzás feldolgozása után a tavalyinál csaknem 300 millió forinttal több rádiós játszási jogdíjat fizet ki. Közel 100 előadóművész kap egymillió forint feletti jogdíjat, a legmagasabb egy előadónak járó összeg pedig megközelíti a 7 millió forintot. a TOP10 legtöbbet játszott felvételt készítő együttes jogdíja összesen eléri a 41 millió forintot.
Háttérzene: nyolc felvételt egész évben naponta 300-szor hallhattunk úton-útfélen
Jelentősen emelkedett tavalyhoz képest a háttérzenei felhasználások után kifizetett jogdíj összege is: több mint 300 millió elhangzás alapján csaknem 52 millió forintot kapnak az előadók az EJI-től ezen a címen. A jogdíjból összesen közel 30 ezer zenész részesül.
A hazai előadóművészek hangfelvételeinek háttérzenei részesedése évről-évre határozott növekedést mutat és ma már elmondható, hogy a kereskedelmi egységek és vendéglátóhelyek igen sok magyar felvételt játszanak.
A leggyakrabban játszott felvételek olyan, a nagyközönség által kevésbé ismert magyar előadók munkái, akik zenéjükkel képesek megerősíteni a boltok, vendéglátóhelyek brandjét, elősegíteni kereskedelmi céljaik elérését. A tendenciát jól mutatja, hogy az első külföldi előadó a lejátszási lista 176. helyére fért csak fel, mintegy 34 000-szer lejátszott dallal, ezzel szemben nyolc olyan magyar előadó által játszott felvétel is volt, amelyekkel több mint 100 000 alkalommal találkozhatott a közönség.
A legmagasabb háttérzenei jogdíj meghaladta az egymillió forintot, a tíz legmagasabb jogdíjban részesülő előadó több mint hétmillió forintot kap.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Több jogdíj a retro hangfelvételek után is
A meghosszabbított védelmi idejű jogdíjat az ötven évnél régebbi hangfelvételek után fizeti meg a kiadó és azoknak az előadóművészeknek jár, akik a kiadótól annak idején csak egyszeri díjazásban részesültek. A jogdíjkifizetés közel 900, már kevésbé aktív előadó számára biztosít bevételt, egy művész jogdíja ebben az esetben is meghaladta az egymillió forintot.
Annak érdekében, hogy az EJI a veszélyhelyzet okozta nehézségek ellenére mielőbb befejezhesse a jogdíjfelosztást, az egyesület Küldöttgyűlése 2020. május 20-án módosította a felosztási szabályzatát.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- „A magyar bor sikere közös érdek” – megkezdődött a 43. országos borverseny
- Célzott csapást mért az USA Kínára, a villanyautókról van szó
- Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által
- Kinevezte az új kormányát Vlagyimir Putyin
- Majoross Gergely: az egészséges elégedetlenség jó motorja lesz a jégkorong-válogatott fejlődésének
- Lemondott Laskod traktorral biciklist gázoló alpolgármestere