Az amerikai Igazságügyi Minisztérium fontolgatja a Boeing vállalat büntetőjogi felelősségre vonását.
Bár a világ rizskészletének 90%-át valóban Ázsia szolgáltatja, több európai ország is sikerrel termeszti, így például Olaszország, Spanyolország, Görögország, Portugália, Franciaország, Bulgária és nem utolsó sorban Magyarország. Hazai berkeken belül azonban 1970 óta folyamatosan csökken a termőterület. Izsó Lajos a csárdaszállási Biocsárda Kft. ügyvezető igazgatója szerint, aki már kóstolta a magyar rizst, biztos, hogy utána csak azt fogja keresni.
A rizstermesztésben rejlő potenciált már a rendszerváltás előtti időkben felfedezték, az ’50-es és ’60-as években mondhatni nagyhatalomnak számítottunk európai viszonylatban az 50 ezer hektáron való termesztésünkkel. 2017-ben pozitív becslések szerint ez a szám legfeljebb 3 ezer hektár lehetett, aminek a fele Jász-Nagykun-Szolnok megyében, azon belül is Kisújszállás és Mezőtúr térségében, másik fele pedig Békés megyében, Szarvas, Csárdaszállás, Köröstarcsa és Békés települések határában terül el.
Amíg az ázsiai földrészen több ezer éves hagyományra tekint vissza a növény termesztése, addig hazánkban a ránk maradt információnk alapján csak alig pár száz éve próbálják meghonosítani. Noha tőlünk északabbra is kísérleteztek rizstermesztéssel, ezek rendre kudarccal végződtek, mivel elengedhetetlen hozzá a talaj jó vízzáró rétege, a meleg, párás légkör és a sok napsütéses óra, ezért szokás hazánkat a rizstermesztő területek északi határaként is emlegetni.
A teljes cikk a hazai rizstermesztésről a HelloVidék oldalán olvasható.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása