Bizonytalanul alakulhat a kereskedés a szerdai nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
A Mol-csoport 708,9 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly az előző évi 728,2 milliárd forint (2,69 milliárd dollár) után, az eredmény meghaladta az év közben megemelt célkitűzést - tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
A Mol a tavalyi első három negyedév eredménye alapján emelte az éves EBITDA-célkitűzést 2,3 milliárdról 2,4 milliárd dollárra - írja a hvg.hu. A tavalyi negyedik negyedéves "tiszta" EBITDA 179,6 milliárd forintot (598 millió dollárt) tett ki, ami mintegy 13 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor meghaladta a 160,5 milliárd forintos piaci konszenzust.
A közlemény idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki azt mondta: erős eredményt ért el a Mol-csoport 2019-ben.
Jelezte, hogy a társaság a növekvő globális bizonytalanság ellenére optimistán tekint a 2020-as évre. Várakozásaik szerint az EBITDA 2,5 milliárd dollárra nő, középtávon 60 dolláros hordónkénti Brent kőolajárral számolva és még konzervatívabb petrolkémiai környezetet feltételezve.
- hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató. Hernádi Zsolt kiemelte, hogy tavaly szerződést kötöttek Azerbajdzsánban egy jelentős kutatás-termelési (upstream) részesedés vásárlásáról, a poliol projektnél elérték az 50 százalékos készültséget, a fogyasztói szolgáltatások üzletág pedig ismét rekordot döntött.
A kutatás-termelés üzletágban a szénhidrogén-termelés nőtt a tavalyi negyedik negyedévben. A teljes évre nézve változatlan maradt, átlagosan napi 111 ezer hordó olajegyenértéket ért el, kissé meghaladva a kitűzött 110 ezer hordós szintet. Ez azonban az alacsonyabb olaj- és földgázárak miatt mintegy 1,05 milliárd dollár EBITDA-t eredményezett, 17 százalékkal kevesebbet, mint 2018-ban. A feldolgozás és kereskedelem üzletág (downstream) 2019-es tiszta EBITDA-ja 13 százalékkal 866 millió dollárra csökkent, ami a Mol szerint jól tükrözi a gyengébb makrokörnyezetet. A negyedik negyedévben a tiszta EBITDA 191 millió dollárra mérséklődött, ez 21 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A finomítói és a petrolkémiai árrések egyaránt csökkentek az év végén, de a finomítói árrések 2020 január-februárban újra javultak. A tájékoztatás szerint az üzemanyag iránti kereslet továbbra is erős maradt a régióban, 3,4 százalékkal nőtt, ami segítette a feldolgozás és kereskedelem üzletágat. A fogyasztói szolgáltatások szegmens ismét erős évet zárt, az eredmény két számjegyű növekedésével 471,4 millió dollár EBITDA-t ért el. Folytatódott a töltőállomás-hálózat átalakítása, év végére a Fresh Cornerek száma 877-re emelkedett az egy évvel korábbi 687-ről.
A gázszállítási üzletág tavalyi éves eredménye alig változott az előző évihez viszonyítva, 2019 utolsó negyedévében azonban 48 százalékkal magasabb volt az EBITDA az előző év azonos időszakához képest, mert jelentősen nőtt a kapacitásigény az orosz-ukrán tranzitszerződés körüli bizonytalanság miatt.
A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záróára 2656 forint volt, éves minimuma 2550, éves maximuma 3450 forint.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- 27 milliós kárt okozott a MÁV-nak egy megrögzött rongáló
- Két hete tűnt el az autista német kisfiú – már terjednek a horrorteóriák
- Betiltották a hongkongi tüntetők „himnuszát”
- Ötödével drágulhat idén az ingatlanok fenntartása
- Íme Hszi Csin-ping üzenete a magyarországi látogatása alkalmából
- Örülhet, aki pénteken tervez tankolni menni