Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada, amelynek 11. adásában ismét 5 vállalkozó történetét ismerhettük meg.
Bár a tömeggyártás és a robotizáció egyre elterjedtebbé tette a műanyag termékeket, a dél-alföldi faipari vállalkozók még mindig remekül megélnek - derítette ki a HelloVidék.
Az egyik ilyen vállalkozó, Demcsák Balázs szerint eddig jellemzően a praktikum, a szépség miatt vásároltak náluk, viszont reméli, hogy a hamarosan elinduló kommunikációs kampányuknak köszönhetően a vállalkozás mögötti szerepvállalás miatt is egyre többen keresik majd őket. Már az induláskor tervbe vették, hogy minden eladott termék után egy fa elültetésével fogják szebbé és élhetőbbé tenni a jövő generációi számára a világot, azonban a bürokrácia útvesztői megnehezítették a megvalósítást.
A faiparosok kínálatát is jelentősen befolyásolja a divat és az éppen uralkodó trendek, ezt Kasza Kovács Zsolt kecskeméti-kétegyházi fafaragó népi iparművész jól érzékeli 20 éves pályafutása során.
A fafaragó népi iparművész elmondása szerint a pálinkafőzés újra divatossá válásával az egyedi formájú pálinka kínálók iránti kereslet is fellendült, és a vásárlók részéről is rendszerint érkeznek egyedi megrendelések, így váltak a termékkínálat állandó részévé a hangszer alakú fatálak, kínálók és a fa szappantartó is. Kasza Kovács Zsolt úgy érzi, hogy a szakma felvirágzóban van, egyre többen keresik fel az olcsó műanyag termékek vásárlása helyett az igényes, egyedi fatermékek miatt.
Ha kíváncsi vagy az egész cikkre, ide kattintva el tudod olvasni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Meghalt a balatoni vitorlázás legendája
- Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében
- Vitézy Dávid is leadta a fővárosi listáját – íme a jelöltek
- Dörgedelem Kínának: "Európa nem riad vissza attól sem, hogy kemény döntéseket hozzon"
- Elhunyt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya
- Szakértő az érettségiről: az új tesztkérdések nem segítik elő a diákok olvasóvá nevelését