13 °C Budapest

10 ezer mázsa tűzifát kobozott el a Nébih, a telepet is bezáratták

2017. május 11. 19:40

Súlyos hiányosságok miatt felfüggesztették egy tűzifatelep kereskedelmi tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei, elrendelték a telep teljes árukészletének, több mint 10 ezer mázsa tűzifának a zárolását is.

Az április végi ellenőrzés lakossági bejelentés alapján, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársaival közösen végzett próbavásárlás eredményeként indult egy Pest megyei tűzifatelepen.

A vizsgálat feltárta, a kereskedők úgy adták el egymásnak, végül a vásárlóknak a fát, hogy annak sem a mennyisége, sem a minősége nem volt követhető az ügyletek során. A Nébih szakemberei 1163 köbméter, több mint 10 ezer mázsa nem nyomon követhető tűzifát zároltak, emellett elrendelték a tűzifatelep kereskedelmi tevékenységének felfüggesztését.

A tűzifa értékesítése során a kereskedőnek igazolnia kell a faanyag eredetét és biztosítania kell a termék nyomon követhetőségét. A Nébih eddigi ellenőrzési tapasztalatai alapján, amikor a kereskedő nem ad szállítójegyet és tűzifa vásárlói tájékoztatót, az eladott mennyiség és a tűzifa minősége is problémás. Éppen ezért fontos, hogy a vásárlók ne higgyenek annak a jól hangzó ajánlatnak, miszerint megfelelő papírok nélkül olcsóbban és jobb minőségű tűzifához juthatnak.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm