22 °C Budapest

Élelmiszerbotrány! Több tonna lóhúst találtak a pesti boltokban

MTI
2015. július 16. 19:02

Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség hét ember ellen, aki budapesti húsboltokban lóhúst és rossz minőségű marhahúst árusított kiváló minőségű marhahúsként, valamint két illegális vágóhidat üzemeltetett Szarvason és Békésszentandráson - tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A közleményben azt írták, hogy a vád bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, jelentős mennyiségű és értékű rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntette, környezetkárosítás, valamint egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette.

A vádirat szerint két szarvasi, négy békésszentandrási és egy budapesti férfi 2011 szeptembere és 2013 januárja között 140 lovat és 60 rossz minőségű szarvasmarhát vágott le, a vágásokból legalább

32 ezer kilogrammnyi, 36 millió forint értékű húst hoztak forgalomba.

Az állatokat igazolatlan forrásokból szerezték be, a hús egészségügyi és fogyaszthatósági vizsgálaton nem esett át, kereskedelmi forgalomba hozatali engedélye nem volt.

A feketevágások az elsőrendű vádlott szarvasi családi házának udvarán történtek, a húst a Budapesten több húsboltot is üzemeltető, fővárosi másodrendű vádlott adta el.

A másodrendű vádlott ezen időszak alatt legalább 55 millió forint bevételre tett szert

- olvasható a közleményben.

Az állatok feldolgozása után fennmaradt, nem hasznosítható részeket az elsőrendű vádlott a hatodrendű vádlott Szarvas külterületén lévő tanyáján rakta le, utóbbi az állati hulladék egy részét sertésekkel és a kutyáival etette meg, a megmaradt részeket a tanya különböző területein hagyta temetetlenül. A nyomozók a helyszínen 40 köbméternyi állati csontot és 200 lófejet találtak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A vádpontok között környezetkárosítás is szerepel, ugyanis az állati hulladékok lebomlása során keletkezett baktériumok spórái a talajban még évekig csíraképesek maradnak, ami humán egészségügyi kockázatot jelent. Az állati maradványok sertésekkel történő etetése súlyos fertőzés lehetőségét hordozza és szintén egészségügyi kockázatot jelent, mivel a kórokozó sütéssel és főzéssel nem pusztul el.

A közlemény szerint 2013 elején az elsőrendű vádlott túl kockázatosnak ítélte, ezért beszüntette az illegális vágásokat és a hússzállításokat. A harmadrendű vádlott viszont, aki addig sofőrként szállította a húsokat, átvette a tevékenységet.

Az ügyészség az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott ellen végrehajtandó, az ötöd- és a hatodrendű vádlott ellen felfüggesztett szabadságvesztés, a hetedrendű vádlottra pedig pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. Kezdeményezték továbbá az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottal szemben a vagyonelkobzás elrendelését is.

Az eljárás a Gyulai Járásbíróságon folytatódik.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem