Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada,
Nagy váltás jön a vállalati könyvvitelben: 2017-től a tőzsdei cégeknek már kötelező lesz az IFRS alapján vezetni nyilvántartásukat - írja a Napi Gazdaság.
A magyar kormány közelmúltbeli döntése alapján Magyarország is elkötelezte magát az International Financial Reporting Standards, röviden IFRS-nek nevezett nemzetközi elszámolási rendszer bevezetése mellett, amivel sok cég egyszerűsítheti adminisztrációját, egyúttal komoly munkát jelent az adószabályok átszabásában.
A váltással 2017-től a tőzsdei cégeknek már kötelező lesz az IFRS alapján vezetni nyilvántartásukat, de már 2016-tól is lehetőség van áttérni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hosszú évek után EP-listavezetői vitát szervez a közmédia
- Komoly védelmi problémákkal küzdenek Harkivnál az ukránok
- A lakossági építések pörgetik a feketemunkát - hihetetlen nagy szám érkezett
- Kihívta a sorsot maga ellen a milliárdos adócsaló - egy horvát szigeten kapták el
- Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
- Légi bemutató és kényszerleszállás - izgalmas hétvégéje volt Besenyei Péternek - videók, képek