Ugyanaz a magyar tészta háromszor drágább Magyarországon, mint a romániai Nagykárolyban.
Heteken belül módosíthatja a Nemzetgazdasági Minisztérium azt a rendeletet, amely felsorolja, mely termékek értékesítésénél szükséges külön képesítés. Ha kikerülnek bizonyos termékkörök, az segíthet például a boltok vasárnapi nyitva tartásánál is.
A nemzetgazdasági tárca dolgozik egy rendeletmódosításon, aminek nyomán változhat azoknak a termékeknek a köre, amelyek értékesítéséhez külön képesítés kell - írja a Magyar Nemzet. Bár közvetlen kapcsolat nincs, az ügy a boltok vasárnapi zárva tartása miatt válhat érdekessé. A hatályos szabályok szerint ugyanis vasárnap csak a 200 négyzetméteresnél kisebb alapterületű boltok lehetnek nyitva, de azok is csak akkor, ha a tulajdonos, illetve valamely családtagja áll be dolgozni.
Emellett - más napokhoz hasonlóan - az is követelmény, hogy az eladónak bizonyos termékkörök esetén szakirányú végzettsége legyen. Normál hétköznapokon ez nem gond, mert akkor alkalmazott is dolgozhat, viszont a vasárnap dolgozó családtagra is vonatkozik a követelmény. Ezen változtathat most a szaktárca. Ha például az élelmiszer kikerülne a felsorolásból, az kapóra jöhet a vasárnap is nyitva tartó kis boltoknak.
Élelmiszerek esetén szükség van ilyen képesítésre, de például csak zöldség vagy gyümölcs árusításához már nem kell. Hasonlóan a ruhaneműk, a könyvek, illetve a műszaki termékek eladásához, a pénztárosi munkához vagy az árufeltöltéshez.
Azt a szaktárca nem árulta el, hogy pontosan milyen termékeknél lehet változás, melyek kerülhetnek ki vagy be.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány
- Békemenetet hirdettek - a helyszín a Margitsziget
- Kormányt alakít Andrej Plenkovic Horvátországban
- Térképre vitték, hol tart most az orosz területszerzés - a Nyugat és az oroszok is
- Négy új minisztert nevezett meg a lengyel kormányfő