Vasárnap este folytatódott a Cápák között című üzleti showműsor hetedik évada,
Már keresi az ügyvezetőket és ügyvezető-helyetteseket a Pepco kiskereskedelmi lánc, ami Magyarországon terjeszkedne tovább a régióban.
Az álláshirdetések alapján Budapesten, Tatabányán, Veszprémben, Siófokon, Egerben, Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán nyitna boltot, amiben ruhákat és háztartási eszközöket árulnának - írja az Index.
Az áruházlánc a dél-afrikai Pepkor befektetési holding tulajdonában van, aminek már 1965 óta vannak kisker cégei és a Pepco lengyel honlapja szerint Európában, Afrikában és Ausztráliában nyolc bolthálózattal összesen 3000 boltot üzemeltet. A Pepkor egy Christofell Wiese nevű dél-afrikai milliárdos befektető tulajdona, akinek a Forbes magazin szerint 5,8 milliárd dolláros vagyona van, 2012-ben pedig a hatodik leggazdagabb ember volt Afrikában.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Kiütéssel került karnyújtásnyira a veretlen bajnoki szezonhoz a Leverkusen
- A Debrecen győzelemmel búcsúzott otthon - eredmények, tabella
- Megvan, ki lesz az FTC ellenfele a vízilabda ob döntőjében
- Óriási meglepetés a Juventus meccsén
- Történelmi jelentőségűnek nevezte a kínai elnök látogatását Szijjártó Péter - a nap hírei
- Így alakul át Vlagyimir Putyin kormánya, távozik a védelmi miniszter