Mit keresett a NAV a Zámbó családnál?

2015. február 5. 17:05

Razziázott az adóhatóság a Zámbó Jimmy tiszteletére rendezett emlékesten. A rendezvényen a sztárfellépők mellett gálavacsorára is várták a VIP vendégeket. Ezért a belépőért 10 ezer forintot kellett fizetni. Az ellenőrök többek között arra voltak kíváncsiak, vajon kaptak-e a VIP vendégek számlát a vásárlásukról.

Ebben az évben a Csepeli Munkásotthonként ismert művelődési házban rendezték meg Zámbó Jimmy éves emlékestjét. A VIP vendégeknek órákat kellett várakozniuk a svédasztalos gálavacsorára, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) razziát tartott abban a helyiségben. Ez a speciális VIP jegy 10 ezer forintba került - írta meg a Blikk.

A lapot egy vendég is informálta: ez a fiatal lány mesélte el, hogy a vendégeket az adóhatóság emberei az este során elkezdték faggatni, mennyiért vették a jegyet, illetve kaptak-e számlát a vásárlásról. Ő például nem kapott, és nem is kért, nem is hiányolta. Mint mondta, a színházban sem szokott számlát kérni. A lap információi szerint négy órán keresztül vizsgálódott a NAV, és amíg nem végeztek, senki nem léphetett be a vacsoraterembe. Az említett informátornak nem is volt kedve kivárni, míg beengedik, így ő például vacsora nélkül távozott.

Az eset kapcsán Zámbó Krisztián elmondta, remek hangulatban telt az este, és ő nem érzékelt semmit az ellenőrzésből. Majd hozzátette azt is, szerinte semmi különös nincs egy ilyen ellenőrzésben, bárhol és bármikor megtörténhet. Zámbó Árpy elfoglaltsága miatt nem akart reagálni a dologra, a családi pénzügyekért felelős Marietta pedig csak annyit mondott el a lapnak: a gála remekül sikerült, másról pedig nem szeretne nyilatkozni.

Több százezren az adóslistán

Ha valaki nem ad számlát az eladott terméke után, adócsalást követ el. Hiszen így nem fizet adót a forgalma után. Ugyanígy nem fizetnek adót az adóstartozók sem, akiket a feketelista.hu-n időről időre nyilvánosságra hozott listán lehet felfedezni. A legutóbbi adatok szerint 157 835 cég van a listán, ami ellen tavaly az adótartozás behajtására végrehajtást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A végrehajtás által érintett adótartozások összege egy év alatt 4,2 százalékkal, 1132,4 milliárd forintra növekedett - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis az MTI-vel.

Ezzel múlt év végére már összesen 361 956 cég ellen volt folyamatban végrehajtási ügy. A vállalkozásoktól 924,7 milliárd, a magánszemélyektől pedig 207,7 milliárd forintot vár az adóhivatal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A működő társaságok 2014-ben 288,8 milliárd forintot fizettek be, a nem működőktől - felszámolás, csődeljárás alatt állóktól - viszont mindössze 5,5 milliárd forint érkezett a NAV számlájára. Ez utóbbi körhöz tartozóknál évről évre halmozódik az adótartozás, és alig van esély a milliárdos hátralékok behajtására.

Sokan nem vesznek egyébként tudomást arról, hogy tartozásuk lenne. Sokakat csak a végrehajtás elindítása döbbent rá adófizetési kötelezettségükre; ők tavaly 150,7 milliárd forint adótartozást egyenlítettek ki.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm