14 °C Budapest

Jelmezekkel, statisztákkal vadásznak a NAV-osok a pesti éjszakában

2014. október 15. 10:00

Rendkívül sűrűn ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti belvárosi vendéglátóhelyeket. Gyakran jelmezekkel, külsős szereplőkkel indulnak az ellenőrök.

A NAV nyár közepe óta hadban áll a budapesti belvárosi szórakozóhelyekkel. Júniusban még csak a romkocsmáknak ment neki a külföldi turistaforgalomra hivatkozva, augusztusra viszont már az összes budapesti éjszakai szórakozóhely célkeresztbe került.

A NAV egyenesen az utóbbi évek "legnagyobb szabású, összehangolt ellenőrzésének" nevezte az akciót. Az adóhivatal néhány korábbi vizsgálat eredményére hivatkozva állította, hogy a belvárosi helyeken széles körben megy a csalás és a jövedelemeltitkolás.

Az Indexnek többen arról panaszkodtak, hogy olyan gyakorivá váltak az ellenőrzések, amelyeket sokszor a legnagyobb csúcsforgalomra időzítenek, hogy akadályozzák a normális üzletmenetet.

A beszámolók szerint gyakran jelmezeket öltenek. Az egyik étteremben papi reverendában jelentek meg az ellenőrök. De derült már ki fekete bőrű terhes nőről és angol anyanyelvű asztaltársaságról is, hogy a NAV megbízásából érkeztek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ellenőrök külsősöket is használnak az alkoholos italok vásárlásához, mivel az adóellenőrök munkaidőben nem ihatnak. Egy pesti vendéglátóhelyen a NAV-osok az egyik ellenőrzésen annyi röviditalt próbáltattak ki a statisztával, hogy az végül a helyszínen rosszul lett, és autóval kellett elszállítani. A külsők itatása nem olcsó mulatság, és rendszeresen a 10 ezer forint feletti számlákat hagynak az ellenőrök az éttermekben is.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem