A webes eÁFA felület különösen előnyös lehet a kisebb vállalkozások számára, melyek kizárólag belföldi ügyletekben vesznek részt.
Ismét kaphatóak az élelmiszerboltokban a gyulai hústermékek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Budai Gyula emlékeztetett: a gyulai húsüzemben a hónap elején indult újra a termelés, a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú Gyulahús Kft. nemcsak a tradicionális gyulai hústermékeket állítja elő újra, hanem sikerült csaknem 300 ember munkahelyét is megmenteni a termelés újraindításával.
Undorító: ezt etetik a magyarokkal; most lebuktak - KATTINTS!
Gyula polgármestere, Görgényi Ernő elmondta, nemcsak a magyar piacot kívánják a gyulai hústermékekkel ellátni, hanem a külföldi megrendelőket is. Jelezte: a gyulai cég várhatóan szállít majd az angol, az orosz és a cseh piacra is. Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: ebben az évben mintegy 5,3 milliárd forint árbevételre számítanak, áruik mintegy 80 százalékát belföldön, 20 százalékát pedig külföldön kívánják értékesíteni.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Jó hír a Dunakanyarba látogatóknak
- Több ezer online beszélgetés szivárgott ki a német hadseregtől, a szakértő hírszerzési akciót sejt a háttérben
- Vendégjátékok májusban a Nemzeti Színházban
- Újabb gyanúsítottai vannak a gyógycipős csalássorozatnak
- Így áll a magyar a borravalóhoz
- Megválaszolta egy szuperszámítógép, hogy mikor halhat ki az emberiség