A Burger King 2008. április 1-jén jelentette be a 32 millió balkezes amerikai számára tervezett Whoppert, természetesen csak tréfából. Sok ilyen bolondok napi történet van.
A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében február 26-án ismét megrendezésre kerül a Torkos Csütörtök. Az akcióban idén 1294 étterem vesz részt, de van olyan hely, ahol szombaton is torkoskodhatunk! Idén tilos lesz külön erre az alkalomra gyártott étlappal fogadni a vendégeket, de a legjobb éttermek vezetői szerint ez amúgy sem kifizetődő.
A Torkos Csütörtök sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy 2006 óta megduplázódott a csatlakozó éttermek száma. Az idén részt vevő vendéglátóhelyek jelentős része már korábban is csatlakozott az akcióhoz, több mint egyharmaduk mindhárom évben kínált kedvezményeket. Tavaly a Magyar Turizmus Zrt. becslése szerint összességében mintegy 180 ezer vendég "torkoskodott".
A vendégek jelentős része szintén visszatérő. A felmérések szerint a legtöbben kimondottan elégedettek voltak az vendéglátókkal: 2008-ban 92 százalékuk jelezte, hogy szeretne visszatérni az étterembe egy-két hónapon belül, és 98 százalék ajánlaná az éttermet barátainak.
2009-ben Torkos Csütörtök napján, azaz február 26-án a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak.
Az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve a szervezők szigorították a csatlakozás feltételeit is - ennek fényében különösen jelentős a csatlakozók számának növekedése.
A csatlakozás feltétele volt, hogy a vendéglők egész nap 50 százalékos kedvezményt biztosítsanak, és az ármérséklésnek az italfogyasztásra is érvényesnek kell lennie. Ez azt jelenti, hogy a külön erre az alkalomra szűkített menüsorral nem lehetett részt venni a csütörtöki torkoskodásban.
Öngólt lő, aki külön étlapot gyárt
Az évek óta a ranglisták élmezőnyébe tartozó budai Alabárdos étterem üzletvezetője, Juhász Béla a Pénzcentrumnak elmondta: 3-4 hete fogytak el az asztalok csütörtökre. Ilyenkor olyan vendégek is náluk vacsoráznak, akik máskor nem mennének el, de az üzletvezető szerint az akció mindenképp jó reklámfogás: aki egyszer belekóstol az ízekbe, az jó eséllyel visszatér hozzájuk.
Fábián Péter, a budapesti Nosztalgia étterem üzletvezetője úgy véli, a program annyira népszerű, hogy évente többször is érdemes hasonló akciókat rendezni. A belváros egyik legelegánsabb étterme csütörtökre már egy hónapja megtelt, de legközelebb szombaton várják kedvezménnyel a vendégeket -ekkorra még szabad asztaluk is van.
A Pénzcentrumnak nyilatkozó étteremvezetők egyetértettek abban, hogy nem érdemes külön, csak erre a napra szóló menüsort készíteni. Hiszen -ahogy Juhász Béla fogalmazott- aki külön étlapot készít az öngólt lő. Ilyenkor ugyanis az a lényeg, hogy a vendég az étterem teljes kínálatából választhasson, és mindent megkóstolhasson.
Vidéken még lehet hely
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az általunk megkérdezett fővárosi éttermekkel szemben vidéken -Sopronban, Miskolcon és Szegeden- találhatunk még szabad asztalokat, igaz, inkább csak 2 főre, és főleg a déli órákban, vagy az este 21 és 23 óra közti időszakra.
Ugyanakkor idén a vendéglőkön kívül számos más vállalkozás és szervezet is támogatja az akciót, köztük a Magyar Bormarketing Kht, a Tourinform hálózat, a Magyar Borok Háza, a Magyar Pálinka Háza és számos szakmai szövetség. Sőt, 2009-ben az exkluzív fagylaltkülönlegességeket gyártó Häagen-Dazs cég is a kedvezményt biztosítók körében található.
A felhíváshoz a MÁV-START Zrt. is csatlakozott. egész nap 50 százalékos kedvezményt ad az Utasellátó étkezőkocsikon az 'a la carte' étlap alapján választott meleg étel és a hozzá fogyasztott ital együttes árából.
Folytatódnak a szójátékok
A magyar leleményességet bizonyítja az is, hogy egyre több kapcsolódó program követi a Magyar Turizmus Zrt. akcióját: február 27-i Mozgós Pénteken fitnesz- és konditermek, wellness központok, uszodák, sportlétesítmények biztosítanak a napi belépő árából 50 százalék kedvezményt- és nem csak az előző napon torkoskodó vendégeknek.
A Nyíregyházi Önkormányzat pedig meghirdette a Gondos Csütörtök fantázianevű akciót: arra kérik a torkoskodókat, hogy február 26- án a számlán megspórolt összeg felét ajánlják fel a nehéz körülmények között élőknek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon
- Városi sportok olimpiai selejtezője – sport a tévében
- Ezzel a bizarr videóval bárki bekukkanthat a humanoid robotok "szülészetére"
- Fegyházbüntetésre ítélték a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
- Aljas hirdetést adott fel egy férfi, ellensége feleségét kínálgatta
- Hamarosan nyilvános szópárbajt vív Donald Trump és Joe Biden